Lemondott Brassai Zsombor

Lemondott Brassai Zsombor

Péter Ferenc, a Területi Állandó Tanács (TÁT) elnöke vette át keddtől az RMDSZ Maros megyei szervezetének a vezetését. Az ideiglenes elnök az egy nappal korábban lemondott Brassai Zsombort váltja.

Szucher Ervin

2016. december 13., 15:302016. december 13., 15:30

2016. december 13., 15:532016. december 13., 15:53

Beigazolódott a papírforma egyik változata: a vakvágányra helyezett Brassai Zsombor önként mondott le az RMDSZ Maros megyei szervezetének vezetéséről, és nem várta meg, hogy a márciusi közgyűlésen – vagy egyesek szerint még azelőtt – menesszék elnöki tisztségéből. Péter Ferenc, Szováta volt polgármestere, a Maros megyei önkormányzat jelenlegi elnöke Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából veszi át Brassai helyét.

Péter Ferenc úgy értékelte, hogy a Maros megyei szervezetnek egy egészséges belső önértékelést kell tartania, annak érdekében, hogy a választáson elért jó eredményeknek tükrében méltó módon folytathassa érdekképviseleti munkáját. Kérdésünkre, hogy megpályázná-e az elnöki széket, a megbízott vezető azt mondta, ez jelen pillanatban nem annyira tőle, mint inkább a felálló új csapattól függ. „Mi már januárban megtartanánk a tisztújító közgyűlést, akkorra majd eldől, hogy az új csapat mit szeretne. A lényeg, hogy mielőbb vessünk véget az átmeneti időszaknak” – nyilatkozta lapunknak Péter Ferenc. Az ügyvivő elnök ugyanakkor megköszönte Brassai Zsombor tevékenységét.

Az elmúlt fél év történései szinte egyértelművé tették Brassai Zsombor „kipakolását”. Feletteseinek egyáltalán nem tetszett, hogy a marosvásárhelyi összefogás szorgalmazójaként nem csak a Magyar Polgári Pártnak, az Erdélyi Magyar Néppártnak is teret próbál biztosítani. Derűlátó barátai abban bíztak, hogy a 2017 márciusában lejáró mandátumát ki tudja tölteni. Mások viszont már a helyhatósági választások utáni napokra datálták a menesztését.

Amint áprilisban beszámoltunk róla a helyhatósági választásokra összeállított összefogási listák körüli nézeteltérések miatt a marosvásárhelyi szervezetet irányító Peti András és a már akkor képviselői álmokat dédelgető Vass Levente Brassai Zsombor lemondását követelte. Az azelőtt még ádáz politikai ellenfelek, Peti és Vass azt vetették Brassai szemére, hogy „nagyvonalúan megfeledkezik az egyeztetési körökről, tájékoztatási kötelezettségéről és mindenekelőtt arról, hogy elnökként nem egy szervezet szétverése, hanem annak az összetartása lenne a feladata”. A csatabárdot elásó két fiatal politikus arra szólította fel a megyei elnököt, hogy „végre vállaljon felelősséget az általa kreált helyzetért, és lépjen vissza megyei vezetői tisztségéből, amelyben folyamatosan tanújelét teszi mélységes inkompetenciájának”. Mindkettőjük szerint Brassai politikusi tevékenysége rendkívül destruktív volt.

Brassait már két hónapja elhallgattatták

Lapunknak nyilatkozva Brassai Zsombor azzal indokolta döntését, hogy „az új irány új elnököt igényel”. Ezzel a szeptemberi rangsoroló gyűlés eredményére utalt, ahol a vártnál gyengébb eredményt ért el. A leköszönő elnök most fedte fel, hogy már az ominózus, számos és heves vitát kiváltó rangsorolás után a Területi Állandó Tanács (TAT) a jogkörei korlátozásáról döntött. Brassainak megtiltották, hogy a szövetség nevében nyilatkozzon, Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere pedig lemondásra szólította fel.

„A TÁT azzal indokolta a döntését, hogy demotivált lévén, a december 11-i parlamenti választásokon nem vezetném sikerre az RMDSZ-t” – mondta el lapunknak. Kérdésünkre, hogy mindezt miért csak két hónap távlatából fedi fel, Brassai Zsombor kifejtette, hogy mind a szövetség, mind a magyarság érdeke így kívánta. A titkot a kollégái is ügyesen próbálták őrizni; a kampány utolsó napján tartott sajtótájékoztatón, amikor az elnök hollétéről érdeklődtünk, néma csend borult a teremre, az asztalnál ülő öt nyilatkozó – Kovács Levente ügyvezető elnök, Novák Zoltán, Császár Károly, Csép Andrea és Vass Levente jelöltek – közül egyik sem volt hajlandó a valós helyzetről beszélni.

Kérdésünkre, hogy miként folytatja, Brassai Zsombor arról beszélt, hogy tizenhat éves aktív politizálás után megengedi magának, hogy végre polgári, civil életet éljen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!