Kórusművek csendültek fel az emlékezés jegyében

Kórusművek csendültek fel az emlékezés jegyében

Fotó: Gligor Róbert László

Szombaton és vasárnap ünnepelte 25 éves fennállását a Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség (SJNKSZ), névadójára és létrehozójára is emlékezve.

Gligor Róbert László

2016. november 20., 15:152016. november 20., 15:15

Szombaton délben a csíkfalvi iskola előtt álló emlékmű megkoszorúzásával, egy perc néma főhajtással és kedvenc népdala – A csitári hegyek alatt – eléneklésével emlékeztek az erdélyi kórusok Nagy Ferenc egykori csíkfalvi zenetanárra, karnagyra, a Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség megalapítójára.

A kommunista diktatúra megszűnése után Nagy Ferenc újraindította az 1970-es években elfojtott nyárádmenti kórusmozgalmat, és a Nyárádmenti Kórusszövetség égisze alatt egyesítette az éneklőket, amely 1994-ben felvette a Seprődi János nevet. De Nagy Ferenc ennél többet kívánt, a szövetség csakhamar nemzetközivé vált: nyolc ország magyarlakta településeinek karéneklését fogta össze. Hogy ez létrejöhetett, azt bizonyítja, hogy nemcsak egy ember, hanem egy nemzet álmát váltotta valóra – méltatta a Búzaházán született és 1998-ban Csíkfalván elhunyt karnagy életpályáját az általa létrehozott szövetség elnöke, Márton Zsolt, valamint titkára, Nyilas Szabolcs.

Halálának ötödik évfordulóján a közösség kopjafás emlékművet emelt Nagy Ferenc számára, és minden év november közepén előtte tisztelegnek a karéneklők. Az emlékmű megálmodója, Szakács-Mátyási Endre is Nagy Ferencet méltatta, aki az otthoni mindennapi gondokat hátrahagyva üres zsebbel és nagy lelkesedéssel járta a Kárpát-medencét, szervezte a kórusszövetséget. „Ez a szövetség olyan amatőr kórusok uniója, amely a közös éneklés révén szebbé teszi életünket, csiszolja emberi karakterünket, kaput nyit más éneklő kórusok kölcsönös megismerésére, megőrzi az utókornak a népdal hagyományát, a kórusmuzsikát művészi szintre emeli” – véli Nyilas Szabolcs, míg Márton Zsolt a névadó Seprődi Jánost méltatta a jubileum kapcsán.

A karéneklés gyöngyszemeit hozták

A kettős ünnepet kétnapos műsorral tisztelték meg a megjelent karéneklők. Szombaton a jobbágyfalvi művelődési házban öt kórus lépett színpadra, Marosvásárhelyről a Bernády György Kamarakórus, a Cserealji Vegyeskar, a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda, a jobbágyfalvi Nagy Ferenc Férfikar és a gegesi református vegyeskar, míg vasárnap délután a nyárádszeredai unitárius templomban a szovátai Intermezzo Kamarakórus, a helyi Bocskai István Dalkör női kara és a marosvásárhelyi Cantuale Énekegyüttes előadásait élvezhették az érdeklődők. Egyházi énekek, spirituálé, Seprődi gyűjtötte és nyárádmenti nép- és bordalok ugyanúgy felhangzottak a közönség nagy örömére, mint Mozart, Verdi, von Weber, Handel, Giardini, Seprődi, Kodály, Halmos egy-egy gyöngyszeme.

Az évfordulóra egybegyűlt kórusok számára örömünnep volt a hétvégi esemény, a sok köszöntő és jókívánság sorából a sepsiszentgyörgyi férfidalárda tagja, Fazakas Géza szavait emelnénk ki: „Az elmúlt huszonöt évi munkátok, és e mai közös együtt éneklés is erősíti öntudatunkat, ápolja anyanyelvünket, dallamvilágunkat, nemzeti kultúránkat, amely megmaradásunk záloga. Kívánjuk, hogy még sokáig énekeljetek, hogy a jövő nemzedék is ugyanilyen felelősséggel adja tovább e szép hagyományt az utódainknak.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!