Kést ragadtak a csíkfalviak

Kést ragadtak a csíkfalviak

A magyarországi Kakasd községbe látogatott néhány napja Csíkfalva község küldöttsége, de a rövid baráti találkozón csakhamar előkerültek a kések is.

Gligor Róbert László

2013. február 06., 18:362013. február 06., 18:36

2013. február 06., 19:222013. február 06., 19:22

A magyarországi Kakasd 2011-ben kereste meg Csíkfalvát azzal az ötlettel, hogy testvértelepülési kapcsolatot alakítsanak ki. Mivel Kakasd nyolcvan százalékban székelyek által lakott település, számukra ez a kapcsolat sokat jelentene. „Ezt nem lehetett visszautasítani, vállaltuk a testvérkapcsolatot” – mondta el portálunknak a nyárádmenti község polgármestere, Balogh István. A csíkfalviak tavaly januárban jártak először az anyaországi településen, a kakasdiak pedig szeptemberben látogattak ide. Néhány napja kilenc fős küldöttség utazott ismét Kakasdra, és rövid látogatásuknak körvonalazódó eredményei is vannak.

Disznóvágás székely módra

Kakasdon a magyarok mellett svábok, székelyek és felvidékiek élnek. A minden évben megrendezett hagyományos disznóvágás ünnepnek számít a faluban, ugyanis ilyenkor sváb, magyar és székely „módra” is disznót vágnak. Háromféle az állat perzselése (szalmával, fával vagy forró vízzel), felbontása, az előállított hústermékek, de még az ízesítések is. Idén a nyárádmenti székelyek is „beszálltak” a disznóvágásba, megmutatták, hogy mifelénk hogyan bánik a hentes a szerszámokkal.

„Invázió” várható a nyáron

A kakasdiak idén ismét Csíkfalvára látogatnak, de lehet, hogy „harmadmagukkal”. Ugyanis ők a felvidéki Deáki (Diakovce) és a németországi Radibor településekkel ápolnak testvéri kapcsolatot, ám a mostani találkozón felvetődött az az ötlet, hogy mindenki kössön kapcsolatot a többiekkel is. Ezért idén a Nyárádmente lesz a házigazdája a közös találkozónak. Ezt megelőzően azonban a jobbágyfalvi férfikórus utazhat Kakasdra, ahol pünkösdkor kórustalálkozót szerveznek.

Őrzik a hagyományokat

Kakasd többnemzetiségű település: a németajkúak a 18. században telepedtek be, de 1947-48-ban jelentős részüket a szovjet hatalom visszatelepítette Németországba. 1945-ben megjelentek a bukovinai székelyek első menekültjei: az 1764-es madéfalvi véres éjszaka után Bukovinában élő, ám onnan a Bácskába telepített székely családoknak itt ígértek új otthont. Kakasdra többségében Andrásfalváról származó székelyeket helyeztek el. Közéjük 1947-48-ban a csehszlovák-magyar cseregyezmény alapján felvidéki, csallóközi magyarokat is költöztettek.

A belgák továbbra is segítenek Csíkfalván

Csíkfalva belga testvértelepülése, Holsbeck évente nyújt támogatást. Idén is hajlandóak segíteni, hogy az orvosi rendelő központi fűtését és a tornaterem vízellátását megoldják. Tavalyi látogatásukkor elmondták: fiatalokat is hoznának ide, akik nyáron közösségi munkában vennének részt: feljavítanának egy régi házat, amelyet ők használnának, amikor itt tartózkodnak, vagy akár tájházzá is alakítható lenne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson
2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

Megoldást keresnek a vízhiányra
Megoldást keresnek a vízhiányra
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!