A tanulmány eredményei azt mutatják: az ukránok és a romániai állampolgárok azok, akik akár banki kölcsönt is felvesznek, vagy eladják vagyontárgyaikat, csak azért, hogy pénzt csúsztathassanak a fehér köpeny zsebébe. A tanulmány továbbá azt is felszínre hozta: a lakosság 11 százaléka meg van győződve arról, hogy kötelessége hálapénzt adni az orvosnak, de arra is kitér, hogy a háziorvosoknak átlagosan 34 lejt, a kórházi orvosoknak 360 lejt, míg műtétekkor több mint 1100 lejt adnak. Van egy olyan réteg is, amely nem tudja megfizetni az orvosi szolgáltatások szájról-szájra terjedő összegét, ezért inkább nem fordul szakemberhez.

Nem etikai, hanem gazdasági probléma

Vass Levente egészségpolitikai szakember szerint a paraszolvencia nem etikai, hanem gazdasági, az egészségügyi menedzsment területéhez tartozó probléma. „Azért nem szűnik meg a hálapénz, mert ez az egészségügyi szolgáltatások egyik legolcsóbb finanszírozási formája” – magyarázza, majd rámutat arra, hogy Románia egy olyan ország, amelynek húszmilliós lakosságából mintegy 5 és 7 millió közöttire saccolható azoknak a személyeknek a száma, akik folyamatosan fizetik az egészségügyi biztosítást.

„Egészségügyi menedzsment szempontjából a hálapénzt azzal lehetne kiváltani, ha nagyobb járulékokat rónának ki a járulékaikat rendszeresen fizetőkre, ezt a plusz pénzösszeget pedig az orvosok fizetésére fordítanák” – fogalmazott Vass Levente, hozzátéve, ez azért volna rossz, mert akkor a rendszer az aktív réteget terhelné meg a jelenleginél is jobban, pontosan azokat a személyeket, akik a legkevésbé veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Ezért nemcsak az orvosok, hanem a döntéshozók érdeke is, hogy a rendszer fennmaradjon, hiszen pénz hiányában nincs más módja újabb motivációs eszközök bevezetésének.

Az orvos bizalmát fizetik meg

A hálapénz, ha a méltánytalanság kérdése felől közelítjük meg, mindenképpen elítélendő. „Pont a legelesettebb fizet, pedig egy korrekt, egészségügyi szempontból szolidaritáselvű társadalomban ezeket az embereket illetné meg a legnagyobb védelem” – mutat rá a szakember. Ám nemcsak az orvos-beteg viszonyában lehet fellelni a méltánytalanság kérdését, hanem orvos-orvos összefüggésében is, ugyanis egy másik tanulmány szerint az orvosok húsz százaléka zsebeli be a hálapénzek nyolcvan százalékát.

A Kelet-Európában végzett tanulmányok a paraszolvencia egy másik érdekes vetületére világítanak rá: a csúszópénz fenntartói az alacsony társadalmi bizalmatlansági mutatók, magyarán az, hogy „amikor a beteg hálapénzt ad, nem egy jobb orvosi szolgáltatást, hanem az orvos bizalmát szeretné megvásárolni” – mondta Vass Levente, aki szerint sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az orvos-beteg, orvos-orvos, orvos-egészségbiztosítási pénztár közötti kapcsolatok egészséges, bizalmi kapcsolattá alakuljanak.

„Mi szoktattuk hozzá az orvosokat a csúszópénzhez”

„Nem adok soha hálapénzt az orvosoknak. Ez egyrészt annak tudható be, hogy nem szoktam gyakran orvoshoz járni. Jelenleg éppen várandós vagyok, de a zsebbe csúsztatás kellemetlenségeit úgy kerülöm el, hogy magánrendelőbe járok” – mondta Sz. Enikő, majd hozzátette: olyan várandós ismerőse is van, aki a nőgyógyásza állami rendelőjébe jár, mert ott csak 100 lejt kell adni, míg az illető orvos magánpraxisában a rendelés 150 lejbe kerül, tehát „megspórol” 50 lejt. Egy másik anyuka pedig úgy járt, hogy kétszer nem „fizetett” az orvosnak, „elvből”, mire az orvos azután kizárólag a magánrendelőjébe hívta, ahol ugye már pénzbe kerül a vizsgálat.  Egy fiatal házaspárral is szóba elegyedtünk, akik elmondták: nem fizetnek az őket megillető orvosi szolgáltatásokért. „Mi rontjuk el a rendszert, mi vagyunk a hibásak, hogy hozzászoktattuk az orvosokat a csúszópénzhez. Kétszer szültem, egyszer sem fizettem az orvosoknak” – állítja a fiatal nő.