Ezüstfenyő-díjak a szülőföld visszaszerzéséért

Ezüstfenyő-díjak a szülőföld visszaszerzéséért

Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki az RMDSZ azon 27 közszereplő munkásságát, akik az oktatásban, a kultúrában, a politikában, az önkormányzati vezetésben, az egyházban munkájukkal szerepet vállaltak a közösségi javak visszaszerzésében, az RMDSZ programjának megvalósításában.

Vass Gyopár

2014. december 14., 12:412014. december 14., 12:41

2014. december 14., 13:112014. december 14., 13:11

A szövetség 2002-ben, megalakulásának 13. évfordulóján osztott először Ezüstfenyő-díjat azoknak, akik munkájukkal elősegítették a szülőföld visszaszerzését. A Szövetségi Képviselők Tanácsának idei utolsó, Marosvásárhelyen tartott ülésén szombaton 13. alkalommal került sor a díjkiosztóra.

Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: a díjjal szeretnék megköszönni mindazoknak, akik az elmúlt években tettek azért, hogy „visszaszerezzük a szülőföldet lépésről-lépésre, tégláról-téglára, erdőről-erdőre, épületről-épületre. Ma itt állunk talpig ünneplőben, de talpig döbbenetben is”.

Az RMDSZ elnöke nem kívánt ünneprontó lenni, de jelezte, vannak olyan problémák, amelyek mellett 2014 decemberében nem lehet szó nélkül elmenni. Beszédében kitért a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására, és a Markó Attila és társai felfüggesztett börtönbüntetésére. „Nem tudunk eltekinteni attól sem, hogy közben prefektusok valahonnan utasítást kaptak, és harcot indítanak a háromnyelvű fejléces papírtól a magyar himnuszig minden ellen, ami valamilyen értelemben magyar” – fogalmazott. A kérdésre, hogy volt-e értelme az elmúlt 25 év munkájának a fenti körülményeket figyelembe véve, a szövetség elnöke szerint az elkeserítő helyzetben is csakis igen lehet a válasz, igen volt értelme, jól tették, hogy ezt az utat választották, és ezen kell továbbmenniük.

A díjkiosztón kitüntetésben részesült Tamási Zsolt, az idén megalakult marosvásárhelyi önálló katolikus iskola, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója, Fekete Pál, Székelyvécke polgármestere, Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, Antal János, Körösfő polgármestere, Benedek Zakariás, az RMDSZ Szeben Megyei Szervezetének alelnöke, a Szilágy megyei Haraklány község polgármestere, Dobrai Ferenc, Erdő Ernő, nyugdíjas, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi városi irodájának munkatársa, Fancsali János, a Farkaslaki Fiatalok Fórumának elnöke, főtiszteletű Geréd Péter pápai káplán, főesperes-plébános, Gindele Imre iskolaigazgató, Hegedüs Csilla kulturális miniszter, Kökényesdi Miháy, a Szövetség Történelmi Máramarosi Szervezetének ügyvezető elnöke, Marosán Tamás jogász, Mészár Julianna, a nagyszalontai Arany János Elméleti Gimnázium igazgatója, Nagy Gabriella, a margittai Horváth János magyar tannyelvű elméleti gimnázium igazgatója, Nádudvary György Gusztáv Jenő nyugalmazott jogász, Pásztor Gabriella, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója, Simori Sándor az RMDSZ nagybányai szervezetének alelnöke, Sipos György Arad megyei tanácsos, Sütő-Udvari Magdolna Ilona, az RMDSZ Nőszervezet Temes megyei szervezetének elnöke, főtiszteletű Szász János pápai káplán, kanonok, Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere, Szilágyi Árpád Attila, Marosnagylak alpolgármestere, Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, Tamás Mónika, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének irodavezetője, Tóth János, az RMDSZ Krassó-Szörény Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, Tóth-Páll Miklós, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának örökös tagja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában

Az italcsomagolások betétdíjas rendszerét (SGR) működtető ReturRO elérhetővő tette a kiskereskedők számára a csomagolások kézi visszaváltását hatékonyabbá tevő mobil alkalmazást.

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában
2024. április 15., hétfő

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa

Az Európai Unió három legnagyobb nyersolajtermelő országa 2022-ben Olaszország (4,5 millió tonna), Dánia (3,2 millió tonna) és Románia (3 millió tonna) volt – közölte hétfőn az Eurostat.

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa
2024. április 15., hétfő

Már nem lehet egy adott tanulmányi ciklus alatt módosítani a tandíjon

Klaus Iohannis államelnök hétfőn kihirdette a törvényt, amely megtiltja a felsőoktatási intézményeknek, hogy egy tanulmányi ciklus alatt módosítsanak a tandíjon.

Már nem lehet egy adott tanulmányi ciklus alatt módosítani a tandíjon
2024. április 14., vasárnap

Utalják az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatást a szociális kártyákra

Az európai beruházásokért és projektekért felelős minisztérium hétfőn elkezdi az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető újabb 250 lejes támogatás utalását a szociális kártyákra.

Utalják az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatást a szociális kártyákra
2024. április 14., vasárnap

Több száz gyorshajtó maradt jogosítvány nélkül

A közlekedésrendészet munkatársai Románia-szerte 973 jogosítványt és 483 forgalmi engedélyt vontak be az elmúlt 24 órában végzett közúti ellenőrzések során, előbbiekből 436-ot gyorshajtás miatt.

Több száz gyorshajtó maradt jogosítvány nélkül
2024. április 14., vasárnap

4,75 millió nyugdíjast tartottak nyilván március végén

Idén március végén 4 752 548 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 3890-nel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2247 lej volt – szemlézi az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közzétett adatait az Agerpres hírügynökség.

4,75 millió nyugdíjast tartottak nyilván március végén
2024. április 13., szombat

Újabb lökést kaphatnak az olajárak egy friss előrejelzés szerint

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nem változtatott idei olajkereslet-növekedési előrejelzésén legfrissebb, e héten publikált havi jelentésében, amelyben jórészt változatlanul hagyta a világgazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát is.

Újabb lökést kaphatnak az olajárak egy friss előrejelzés szerint
2024. április 13., szombat

Jog a testi autonómiához – így vélekednek ma az abortuszról az EU-ban

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást – jelentették ki az EP képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban.

Jog a testi autonómiához – így vélekednek ma az abortuszról az EU-ban
2024. április 12., péntek

Tizenhét lejjel nőtt a nettó átlagbér februárban januárhoz képest

Februárban januárhoz képest 17 lejjel (0,3 százalékkal) 4876 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában. A legnagyobb nettó átlagbért az informatikai szolgáltatások területén, míg a legalacsonyabbat a ruhagyártásban dolgozók kapták.

Tizenhét lejjel nőtt a nettó átlagbér februárban januárhoz képest
2024. április 11., csütörtök

Nem sok jót jósol a Brazíliában bejegyzett közvélemény-kutató

A Romániának járó európai parlamenti mandátumok legalább felére számító, választási szövetségre lépett bukaresti kormánypártok a voksok alig 31,6 százalékát szerezhetik meg június 9-én – derült ki egy friss felmérésből.

Nem sok jót jósol a Brazíliában bejegyzett közvélemény-kutató
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!