Alkottak a nyárádszeredai művésztáborban

Alkottak a nyárádszeredai művésztáborban

Fotó: Gligor Róbert László

Ungvári-Zrínyi Kata művészeti kritikus méltatójával és a művészek kiállításával zárult az immár negyedik alkalommal megrendezett nyárádszeredai művésztábor, a Zereda.

Gligor Róbert László

2016. augusztus 28., 15:382016. augusztus 28., 15:38

A művésztelepet Tordai Levente helyi vállalkozó és családja támogatja, biztosítja a művészek ellátását, szállását és a szükséges anyagokat, az alkotók pedig elkészült munkáikat felajánlják egy helyi galéria kialakítására. A házigazda az idei művésztelepet kimondottan jónak találta, az idei társaság homogén, „jó rezgéssel”, odaadással dolgozott, ami a kiállításon is meglátszik. Nagyon jó anyagot hagytak hátra, egyszóval szenzációs volt – összegzett Tordai, aki már most biztosan állítja, hogy lesz ötödik, és akár huszadik Zereda is. A jövő évi tábor után tartanak egy válogatást, s az arra érdemes munkákból egy állandó galériát hoznak létre Nyárádszeredában, de ugyanitt lehetőséget biztosítanak a Zeredát megjárt művészeknek egyéni kiállításokra is. Azt is elárulta Tordai, hogy bár javulnak a körülmények, nem biztos, hogy a mostani helyszínen rendezik be majd a galériát, hiszen egy újabb ingatlant is vásároltak, amely felújítás alatt áll.

A művésztelepet Berze Imre székelyudvarhelyi művész, a tábor szervezője, kurátora hirdeti meg, a jelentkező fiatal művészek közül válogatnak, melléjük pedig neves, idősebb művészeket is meghívnak. Idén kilencen kaptak alkotási lehetőséget: rajta kívül a szovátai Bocskai Vince, az atyhai Vinceffy László, a székelyudvarhelyi Bíró Mihály, a sepsiszentgyörgyi Péter Eszter, Ütő Gusztáv és Hosszú Zoltán, a csíkszeredai Vorzsák Gyula és Szabó Réka művészek. Bocskai Vince szobrászművész első alkalommal vett részt alkotóként a telepen, s bár rengeteg munkája miatt nem tudott „testületileg” jelen lenni, nagyjából ismeri a művészeket, és úgy véli: meglepően színvonalas alkotások születtek, amelyek „méltók arra, hogy kiállítsák”.

Berze Imrétől megtudtuk: klasszikus médium és akcióművészeti cselekmények egyaránt jelen voltak a tíz nap alatt, nemcsak a műtermekben, hanem a természetben is dolgoztak a művészek, a Nyárádban pedig egy performansz is született, ez is megtekinthető volt a kiállításon. A művész úgy értékelte: szép, színes anyag gyűlt össze, s bár csoportos volt a záró kiállítás, elérte a kitűnő összhatást.

Ami a folytatást illeti, Berze is kiemelte, lesz ötödik Zereda is, már körvonalazódik a jövő évi meghívottak névsora. A művésztelepet már ismerik egy szűkebb környezetben, de idő kell, hogy „beérjen”, híres legyen, ezért komolyan odafigyelnek a művészekre és a tartalomra, hogy a tábor az alkotás mellett szakmai fórummá váljon. A jövő évi táborozás után kiválogatják a legsikeresebb munkákat, majd azokat nagyvárosokban is bemutatják – erősítette meg a művész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!