A bringások többsége nem vigyáz a fejére

A bringások többsége nem vigyáz a fejére

Kiértékelték a szervezők a Reggeli a bringásoknak elnevezésű projektet. Mint kiderült, a biciklisek nagy része ugyan szabályosan felszereli kerékpárját, de csak nagyon kevesen hordanak védősisakot.

Gáspár Botond

2016. szeptember 13., 16:062016. szeptember 13., 16:06

2016. szeptember 13., 16:132016. szeptember 13., 16:13

Romániában először Marosvásárhelyen kínáltak ingyenes reggelit azoknak, akik kerékpárral igyekeztek munkába vagy napi teendőiket elvégezni a múlt héten. Mint már beszámoltunk róla, a Reggeli a bringásoknak (Breakfast for Bikers – B4B) elnevezésű projektet a Marosszéki Közösségi Alapítvány, a Pro Biciclo Urbo szervezet és a rendőrség közösen szervezte, célja pedig az volt, hogy a kétkerekű alternatív közlekedési eszköz használatára buzdítsa a vásárhelyieket, a kerékpárosok szükségleteinek felmérése, valamint tájékoztatás és oktatás-nevelés.

„Az ötletet Magyarországon láttuk, a magyar kerékpáros klub Budapesten, illetve az egész országra kiterjesztve is megszervezte, és úgy gondoltuk, nálunk is sikere lehet. Igazunk lett, nagyon hasznosnak bizonyult a hat napig tartó projekt, amelynek során minden reggel 7 és 9 óra között a város különböző, a kerékpárosok szempontjából legforgalmasabbnak vélt útkereszteződéseiben állítottuk meg a bicikliseket” – ismertette megkeresésünkre az alapítvány ügyvezető igazgatója, Gál Sándor. Az OfficeCafé által felkínált kávé vagy a Shadow Gastro Group által felajánlott ásványvíz, és az Eldi által biztosított croissant-ért „cserébe” a megállított bringásoknak a közlekedési szokásaikkal kapcsolatos kérdőívet kellett kitölteniük.

Az önkéntesek ugyanakkor leellenőrizték, hogy a kerékpárok a törvényes előírásoknak megfelelően vannak-e felszerelve (lámpák, csengő, fényvisszaverő mellény stb.), erről pedig figyelmeztető kiértékelőt kaptak kézhez az érintettek. „Senki nem kapott bírságot, hanem felhívtuk a figyelmüket, hogy miket kell pótolnia ahhoz, hogy megfeleljen a jogszabályban foglaltaknak” – tette hozzá Gál Sándor. A reggeli bringások 360 kérdőívet töltöttek ki, és 375 kerékpár felszereltségét ellenőrizték le. Az adatok kiértékelése még zajlik, de annyi már kiderült, hogy a biciklik 68 százalékán van hátsó piros lámpa, 67 százalékán van első lámpa, 63 százalékának van a kerekeken sárga fényvisszaverő „macskaszem”, 55 százalék rendelkezik csengővel, és – ami talán a legmegdöbbentőbb – a kerékpárosok 13 százaléka hord fejvédő sisakot.

„A kezdeményezés sikeresnek mondható, a támogatások függvényében folytatni kívánjuk. Az egyik fontos visszajelzés, amit fontolóra veszünk, hogy legközelebb 5.30-tól kezdjük a reggeliztetést, hogy azokat is megállíthassuk és felmérhessük, akik 6-ra vagy 7-re igyekeznek munkába” – tájékoztatott Gál Sándor.

Észszerű mobilitásért bicikliznek
A kerékpározókat szólítja meg, illetve rájuk hívja fel a közúti forgalomban érintettek figyelmét a szeptember 18-án immár hagyományosan sorra kerülő őszi Critical Mass rendezvény és felvonulás, amelyet idén Észszerű mobilitás. Hatékony gazdaság címszó jegyében szerveznek. Marosvásárhely főterét vasárnap 14 órakor zárják le a közúti forgalom előtt, 14.30-tól a 3–14 év közöttiek számára szervezik a Junior Critical Masst, majd 14.30 és 17 óra között kerül sor a Tekerj egy jó célért! elnevezésű versenyre: 20 és 40 lejes (póló is jár vele) nevezésekkel lehet részt venni, a városban kijelölt kilenc checkpointot kell érinteni, aki háromhoz eljut, az részt vesz a sorsolásos tombolán, amely fődíja egy bicikli. A begyűlt összeget kerékpáros-oktatásra költik. Közben lesz gyerekek (3–14 év) számára 22 pontos kerékpáros és közlekedési feladatverseny, 17 órától pedig a főtéren a park körül elrajtol a gyerekek felvonulása. „A rendőrség idén nem engedi, hogy a város utcáit érintő »nagy« felvonuláson a 14 év alattiak részt vegyenek” – mondta Gál Sándor. A Critical Mass felvonulás 18 órától lesz a Hosszú utca (December 1. út)–Fortuna–Pandúrok útja–Predeal utca–Dózsa György út–Főtér–Forradalom utca–December 22. utca–Béke utca–Sörpatika útvonalon. További információk itt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!