Sokba fog kerülni a kommandói iskola újjáépítése

Sokba fog kerülni a kommandói iskola újjáépítése

Mintegy 800 ezer euróba kerül a december elején részben leégett kommandói iskola újjáépítése, ehhez különböző forrásokból igényelnek támogatást. Eközben több helyen pénteken is várják a tanintézetnek szánt könyvadományokat.

Bíró Blanka

2017. február 09., 18:532017. február 09., 18:53

Nyolcszázezer euróba kerül az új kommandói iskola felépítése az előzetes felmérések szerint. Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke elmondta: a prefektúrával kormányhatározat-tervezetet készítenek elő, és megpróbálják az országos költségvetésből igényelni a szükséges összeg legalább egy részét. A helyi büdzséből mindenképpen belepótolnak a projektbe, illetve ha másképp nem megy, önerőből kezdenek hozzá az építkezéshez.

Eközben több helyen is könyvgyűjtést szerveztek a tűz által jelentősen megrongált háromszéki tanintézet porig égett könyvtárának pótlására. A kincses városban elsősorban mesekönyveket, ifjúsági könyveket, lexikonokat, szótárakat gyűjtött a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége által létrehozott Donát 160 Egyesület, valamint a Szabadság napilap szerkesztősége. Az adományokat még pénteken be lehet vinni a Donát út 160. szám alatti stúdióba, illetve a Minerva Művelődési Egyesület Jókai (Napoca) utcai könyvtárába.

Szintén péntekig gyűjt könyveket Marosvásárhelyen a Látó irodalmi folyóirat (Tusnád utca 5. szám) és a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztősége (1918. December 1. sugárút, 109. szám). A kommandói iskolát a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár is könyvcsomaggal támogatja. Ugyanakkor több magyarországi testvérmegye és -település önkormányzata egyrészt anyagilag járul hozzá a tanintézet újjáépítéséhez, ezenkívül a könyvtárállomány pótlásába is besegítenek – a Veszprém Megyei Önkormányzat például szintén könyvgyűjtést folytat, a február 18-ai megyebál bevételét pedig felajánlják a háromszéki tanintézetnek.

A kommandói lakosok is példásan összefogtak: már a december elején bekövetkezett tűzeset során rengetegen, az ezerfős falu mintegy 300 lakója segített az oltásban, majd a takarításból és a megmaradt tantermek átrendezéséből is kivették részüket. A helyiek pénzt is adományoztak, már az első hetekben több mint 20 ezer lejt gyűjtöttek össze. Tamás Sándor szerint ez azt mutatja, hogy a „szociális segélyt is odaadták az iskola megmentésére”.

Mint ismeretes, a kommandói Horn Dávid Általános Iskola december elején a rosszul szigetelt kéményből kipattant szikra miatt gyúlt ki, az épületnek pedig 25 százaléka leégett. A lángok martalékává vált a két informatikai laboratórium, a raktár, ahol a sportfelszereléseket tárolták, a kilencezer kötetes könyvtár és az irattár is. Az épen maradt épületrészben egyhetes szünet után újrakezdték a tanítást. Kovászna megye legmagasabban fekvő településének speciális helyzete miatt egyébként a diákok ingázása nem megoldható, ezért szeretnék még a nyári vakációban megépíteni az új iskolát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 14., kedd

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna

Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna
2023. február 05., vasárnap

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek

Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek
2023. február 04., szombat

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás

Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás
2023. február 02., csütörtök

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából

A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.

Megszavazták Barót költségvetését
Megszavazták Barót költségvetését
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

2023. január 31., kedd

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen
2023. január 31., kedd

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit
2023. január 27., péntek

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért
2023. január 25., szerda

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére

Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére
2023. január 21., szombat

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!