Semmisnek tekinti az SZNT petícióját a kovásznai prefektúra

Semmisnek tekinti az SZNT petícióját a kovásznai prefektúra

Fotó: Bencze Melinda

Semmisnek tekinti a Kovászna megyei prefektúra a székely szabadság napján megfogalmazott sepsiszentgyörgyi petíciót, így nem továbbította azt a kormánynak.

Bíró Blanka

2015. május 12., 19:452015. május 12., 19:45

2015. május 12., 19:462015. május 12., 19:46

Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke március végén a belügyminisztérium ellenőrző testületénél tett feljelentést, arra hivatkozva, hogy Sebastian Cucu prefektus március 10-én, illetve azután sem fogadta küldöttségüket, amikor a turulszobornál elfogadott, a jogfosztások ellen tiltakozó petíciót akarták benyújtani, tehát nem tett eleget hivatali kötelességének.

Constantin Manoloiu belügyminisztériumi vezérigazgató jóval a kötelező 30 napos határidő lejárta után válaszolt a beadványra, Gazda Zoltán a héten kapta meg válaszlevelét. Eszerint a prefektúra törvényesen járt el, és szavatolta, hogy a tüntetésen ne legyen rendbontás.

A levélben ugyanakkor kifejtik, hogy a petíciót névtelen vagy ismeretlen által írt beadványnak tekintik, mert a Székely Nemzeti Tanács adatait nem találták meg az alapítványok és egyesületek jegyzékében.

Gazda Zoltán portálunknak elmondta, Victor Ponta miniszterelnökhöz fordul panaszával. Emlékeztetett, hogy a petíciót a március 10-én a sepsiszentgyörgyi turulszobornál összegyűltek nevében iktatták. Miután a prefektus nem fogadta a küldöttséget, sőt a következő napokban sem volt hajlandó szóba állni az SZNT képviselőjével, Gazda levélben tudatta vele, hogy feljelentést tesz ellene, választ eddig sem kapott.

Gazda nehezményezi, hogy a belügyminisztériumi vezérigazgató nem ad választ a beadványban jelzett hivatali visszaéléssel kapcsolatosan, miszerint Cucu nem tartotta be törvényes kötelezettségét, hogy folyamatosan kommunikálnia kell a szociális feszültségek megelőzése érdekében. Sőt Gazda szerint a prefektus szította a feszültséget, hisz viselkedésével felháborította az addig békés tüntetőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 14., kedd

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna

Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna
2023. február 05., vasárnap

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek

Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek
2023. február 04., szombat

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás

Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás
2023. február 02., csütörtök

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából

A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.

Megszavazták Barót költségvetését
Megszavazták Barót költségvetését
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

2023. január 31., kedd

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen
2023. január 31., kedd

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit
2023. január 27., péntek

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért
2023. január 25., szerda

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére

Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére
2023. január 21., szombat

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!