Nyilvános a Szent György Napok főszínpadának programja

Nyilvános a Szent György Napok főszínpadának programja

Mind a tizenhárom együttes kilétét ismertették a Szent György Napok szervezői, akik a városünnep ideje alatt, május 1. és 3. között állnak színpadra. Már biztos, hogy Tóth Gabi, a Budapest Bár és az Anna and the Barbies is koncertezni fognak.

Bencze Melinda

2015. március 18., 16:452015. március 18., 16:45

2015. március 18., 17:552015. március 18., 17:55

Összesen tizenhárom együttes fog fellépni a Szent György Napok főszínpadán, ebből négy helyi formáció lesz – jelentette be Erdély András, a városünnep sajtókapcsolatokért felelős munkatársa, aki hozzátette: kitűnik, hogy a szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a helyiek megfelelő helyet és szerepet tölthessenek be az eseményen. Az említett négy fellépő a Százlábúak és Százlábacskák, a Mercedes Band, a Selfish Murphy, továbbá a Heveder. Erdély András ugyanakkor elmondta, május 1-jén, azaz pénteken öt formáció lép majd fel, szombaton és vasárnap pedig négy-négy.

Pénteken 16 órától tekinthetik meg az érdeklődők a Százlábacskák gyermektánc-együttest. Mint ismeretes, a Százlábúak 2006-ban alakultak, tagjaik azonban felnőttek, így a jelenlegi Százlábacskákat 2010-ben hozta létre Virág Endre táncos. Őket követi a Mercedes Band 18 órától, akik a részükről újdonságnak számító akusztikus produkcióval készülnek a városnapokra. Az 1997-ben alakult együttes ezen műsorát 2009-ben mutatta be először, majd ezt követően sikerült koncertturnéra is elvinni. A pop és dance slágereket játszó román formáció, a 3rei Sud Est is pénteken kap helyet az eseményen, fellépésük 20 óra 30 perctől kezdődik és este fél 10-ig tart, majd a The Sweet Life of Society koncertezik, utóbbiak a 2013-as Félsziget Fesztiválig nem nagyon örvendhettek túl nagy ismertségnek. „A Félszigeten azonban az egyik legnagyobb hangulatteremtő együttes volt, elektro-swing zenét játszanak, azt is a jobb fajtából” – jegyezte meg Erdély András, aki hozzátette, kicsit Parov Stelar munkásságára emlékeztet a csapat által játszott zene. Péter Szabó Szilvia, a Nox korábbi énekesnője, valamint jelenlegi zenekara zárja a pénteki napot, koncertjére 23 óra 30-től kerül sor.

Az ír-kelta rockot játszó Selfish Murphy 2011-ben alakult, a szombati nap koncertsorozatát ez a formáció kezdi 18 órától, majd ezt követően Tóth Gabi, a 2004-es Megasztár Legjobb női hangjának választott énekes lép fel a Szent György Napok főszínpadán. A városünnep sztármeghívottja, a brit Uriah Heep, akiknek a koncertnaptárjában Balla Márton málnási református lelkésznek köszönhetően magyarul és románul is szerepel a megyeszékhely neve. Koncertjüket szombaton este 10 órától hallgathatják meg az érdeklődők, végül éjfélkor az Anna and the Barbies formáció lép fel.

A városünnep utolsó napján a Háromszék Táncegyüttes kísérő zenekaraként 2002-ben alakult Heveder zenekar lép fel 16 órától. A magyarországi Budapest Bár műsorával folytatódik a koncertsorozat (fellépnek: Farkas Róbert, Kisvári Ferenc, Farkas Mihály, Farkas Richárd, Ökrös Károly, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián), majd a Szent György Napok meghívottja lesz még Ştefan Bănică Jr. is vasárnap 19 órától. A városünnep utolsó koncertjét Zorán és zenekara adja majd 21 órától, végül pedig fény-, és tűzijáték zárja a több napos rendezvénysorozatot 22 óra 30 perctől. Erdély András elmondta: a kultúrkert, valamint a gyerekszínpad műsorát is hamarosan közzé teszik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 14., kedd

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna

Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna
2023. február 05., vasárnap

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek

Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek
2023. február 04., szombat

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás

Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás
2023. február 02., csütörtök

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából

A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.

Megszavazták Barót költségvetését
Megszavazták Barót költségvetését
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

2023. január 31., kedd

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen
2023. január 31., kedd

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit
2023. január 27., péntek

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért
2023. január 25., szerda

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére

Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére
2023. január 21., szombat

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!