Négyszögletű kerek udvar néven működik gyereksarok a Szent György-napok keretében a Székely Nemzeti Múzeum kertjében. Az ügyességi feladatok megoldását követően betűket kapnak a gyerekek, a betűket pedig szavakká kovácsolják és nyereményben részesülnek.
2012. április 28., 11:582012. április 28., 11:58
2012. április 28., 12:362012. április 28., 12:36
A Gyulafehérvári Caritas családsegítő szolgálata által működtetett udvar a gyerekek számára szervezett interaktív játékokat fed, ahol a kisebbek és nagyobbacskák kipróbálhatják kézügyességüket, rátermettségüket. A résztvevők különböző ügyességi feladatokat kell megoldjanak.
Az idős Memo Máriának, ahogyan a neve is mutatja, memóriaproblémái vannak, és a gyerekek segítségére szorul, ahogyan az öreg cirkuszi oroszlán, Bruckner Sigfrid is, hiszen nehezen megy már neki a labdák eltalálása. Bambaképű Edgár ingatag fickó, ezért támogatásra van szüksége, hogy monociklijével végigmenjen a kijelölt útvonalon. A gyerekek egyik kedvence a Banya, akinek a rokolyáján lévő foltot kell eltalálni a tavalyról átmenekített bojtorjánnal, Zsiráfmadár hosszú nyakával pedig karikákat kell begyűjteni.
Abszolút újdonság a Titkos Posta, ahol a titkosírással papírra vetett üzenet, a levél soha nem kallódik el és elér a címzetthez. Ha teljesítik a próbát, jutalmul betűket kapnak, amelyekből értelmes szavakat kell kirakniuk. Ha ez sikerült, akkor a szavak „levásárolhatók” a négyszögletű kerek udvarban található Fodrászatban és Piperészetben, a Csodapatikában, Könyves- és Ajándékboltban. A csodakemence a gyurmából készített süteményt igazi, ropogós pogácsává varázsolja, a szépüldében pedig színes frizurákkal, trendi körmökkel és arcfestéssel ajándékozzák meg a lányokat.
Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.
Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.
Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.
Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.
A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.
Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.
Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség egy 64 éves nő és egy 45 éves férfi ellen egy hamis érettségi bizonyítvány kiállításával kapcsolatos ügyben.
Határidő előtt bonyolította le Kovászna Megye Tanácsa a harminchat elektromos iskolabusz beszerzését célzó pályázatot. Júniusi ülésén a megyei testület jóváhagyta az utolsó kilenc, 20+1 személyes kisbusz átadását is.
szóljon hozzá!