Egy hét kényszervakáció után mostoha körülmények között indult újra az oktatás

Egy hét kényszervakáció után mostoha körülmények között indult újra az oktatás

Teljesen újraépítik a Kommandó község egy héttel ezelőtt kigyulladt és részben leégett iskoláját – közölte a Kovászna megyei önkormányzat sajtóosztálya hétfőn a település és a megye vezetőinek a megbeszélése után.

Bíró Blanka

MTI

2017. január 16., 19:202017. január 16., 19:20

2017. január 16., 19:332017. január 16., 19:33

Opra Béni Béla iskolaigazgató elmondta, egy hét kényszervakáció után hétfőn mostoha körülmények között indult újra az oktatás a kommandói Horn Dávid Általános Iskola tűzvész után megmaradt részében. Hozzátette, sürgősen szükség van az új iskolára, amelyben mintegy száz gyermek tanul.

Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta, az iskola épen maradt részében a tantermeket kitakarították és átrendezték. Az előkészítős diákokat átköltöztették az óvoda üresen álló termébe, az I–VIII. osztályosok pedig öt összevont osztályban tanulnak. Számukra van elég terem a lángoktól megmentett szárnyban.

Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke elmondta: azt tervezik, hogy teljesen lebontják a megmaradt épületrészt, és korszerű, a 21. századi követelményeknek megfelelő, ezer négyzetméteres iskolát építenek. Olyan egyszintes épületre gondolnak, amely küllemében illeszkedik a környékbeli épületekhez.

„Terveink szerint májusban neki lehet látni az építkezési munkálatoknak” – fogalmazott a megbeszélésen Tamás Sándor. A közlemény szerint a megyei önkormányzat a költségvetés elfogadása után jelentős összegű gyorssegélyt készül kiutalni a munkálatokra. Addig is az RMDSZ és az MPP megyei tanácsosai száz-száz lejt ajánlottak fel illetményükből az építkezés támogatására.

Közben zajlik az adománygyűjtés, és a helyi vállalkozók is ígértek segítséget. Több magyarországi testvérmegye és település önkormányzata jelezte, hogy anyagilag is hozzájárulnak az iskolaépítéshez, illetve az új könyvtár állományához máris gyűjtik a könyveket. Péntekig 300 ezer forint, 480 euró és 2800 lej érkezett adományként.

Adományokat a Kommandóért Egyesület RO10BTRLRONCRT0288651301 (lej), illetve RO57BTRLEURCRT0288651301 (euró) és RO70BTRLHUFCRT0288651301 (forint) számláira lehet utalni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 14., kedd

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna

Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna
2023. február 05., vasárnap

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek

Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek
2023. február 04., szombat

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás

Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás
2023. február 02., csütörtök

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából

A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.

Megszavazták Barót költségvetését
Megszavazták Barót költségvetését
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

2023. január 31., kedd

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen
2023. január 31., kedd

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit
2023. január 27., péntek

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért
2023. január 25., szerda

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére

Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére
2023. január 21., szombat

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!