Lázár-kastély: munka a zárt kapuk mögött

Lázár-kastély: munka a zárt kapuk mögött

Fotó: Balázs Katalin

Tavasszal térdig érő gazt fotóztunk a Lázár-kastély udvarán. Nyárra túlnőtt embermagasságon. Vormair István és fia a lelakatolt kastély oldalbejáratán járt be, lekaszálta immár kétszer a füvet, a kápolnás bástyát és környékét is rendbe tette. Itt nem állnak meg – ígéri a kastély egyik tulajdonosa.

Balázs Katalin

2015. szeptember 08., 18:362015. szeptember 08., 18:36

Több mint másfél éve zárva a szárhegyi kastély. Az építményeken hiányos a cserép, a falak áznak. Nem sikerült egyezségre jutnia a három tulajdonosi csoportnak, a birtokmegosztás jogi eljárása még folyamatban van. A kastély kulcsát a szárhegyi polgármester irodájában őrzik, egyik tulajdonos sem akarta átvenni. Vormair István, aki a műemlék épület szomszédjában lakik, mindannyiszor hangoztatta: nem hajlandó átvenni mindaddig, amíg a korábbi bérlő, Hargita Megye Tanácsának alárendelt intézménye, a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ eleget nem tesz a szerződésben foglaltaknak. A felek által aláírt dokumentum ugyanis a kurrens javítások elvégzéséről, az épület állagának megőrzéséről szólt. Ezt mulasztották el – ezért nem akar hallani sem arról, hogy újra az intézményt működtesse. Egy módon értene egyet a kastély újranyitásával, ha működtetésébe tulajdonosként beleszólása lenne. Nincs kapunyitás egyelőre, munkálatok viszont zajlanak az egykori Lázár-birtokon.

„Embermagasságú volt a gaz, látszott, napról napra mennek tönkre az épületek. Egy gazda ezt nem állja meg tétlenül” – magyarázta Vormair István, aki fiával, Tivadarral együtt hív, menjünk be a kastélykertbe. Az oldalkapun átlépve, látszik, frissen kaszálták le a füvet – mint megtudjuk, idén nyáron immár másodjára. Az első munkálat, a gaz kiirtása közel két hetet vett igénybe az apának és fiának, a sarjúkaszálással három nap alatt meglettek.

„Az egyik társtulajdonosi csoporttal, a Berczely-ág képviselőivel leszögeztük: ez az állapot tarthatatlan. A munkát mi végezzük, az árát sem számoljuk. Semmi rosszat nem tettünk, hiszen a bírósági végzésben és a műemlékvédelem átiratában is az áll, mindegyik örökösnek nemcsak joga, hanem kötelessége is az ingatlan állapotára vigyázni” – szólt a munkálatok jogi alapjáról Vormair. Megemlítette azt is, üzemeltetésre külön-külön egyiküknek sem lenne joga, de nincs is olyan állapotban az ingatlan, hogy turistafogadásra alkalmas legyen. Mi több, a falat képező kövek is potyognak, életveszélyes ott járni.

Számos helyiség záratlan a kastélyban, néhányat be is jártunk. Vormair bosszankodva mutatta, hogy a korábbi bérlő távozásakor még a villanykapcsolókat is magával vitte. Az lehet, hogy a leltárban szerepeltek s azért, de arra nem talál magyarázatot, hogy a huzalokat helyenként miért vágták el, szaggatták le. Mint mondta, a helyiségekben sok volt a szemét is, így kaszálás után takarítottak, tataroztak is. „Ha a megyei tanács elvégezte volna a javításokat, úgy kaphattuk volna vissza az ingatlant, ahogy a 2008-2013-ra szóló szerződés szerint elvárható lett volna. Nem máról holnapra mentek tönkre itt a dolgok, de a javítás nem tűr halasztást. Télre így nem maradhat, hiányos cseréppel” – fogalmazott Vormair.

Az udvar végében a Lovagteremmel szemben lévő bástyához megyünk. A földszinti helyiségbe könnyű behatolni, kilincs sincs. Vormair úgy tudja, azt is magával vitte a korábbi bérlő. Megmutatta a frissen kisepert helyiségeket, a tetőzeten pótolt cserepeket. A befolyó víz több cserép alá való lécet is elkorhasztott, azokat is újakra cserélte fia segítségével. A bástya egyetlen élőlényére is rávilágít: tanyát vert ott a gomba.

Jól látszik, a falak feláztak. Ennek okát is megszüntették: „Korábban körbe volt árkolva a bástya, de egy későbbi munkálat során, amikor a sáncot kiásták, a földet felhalmozták, közvetlen a fal mellé. Ettől volt állandó nedvesség. Mi újraárkoltuk az egészet kívülről, hogy ki tudjon száradni.”

„Az a nézetem, hogy a javítást folytatni kell. Jó gazda nem nézheti, hogy megy tönkre a birtoka. Hogy Lipthay mit fog tenni, az ő baja. Én mindenképp jeleztem az igazságszolgáltató szervek felé, hogy a különös védelem alatt álló műemlék állagának megőrzését elmulasztja” – mondta Vormair István. Úgy gondolja, Lipthay Antal többségi tulajdonosnak még inkább feladata lenne a javítás, hiszen kezében van az ő és a megyei tanács által kötött szerződés, amelynek román változatában az áll, hogy a karbantartási munkálatok a tulajdonos feladatkörébe tartoznak, erre kell visszafordítania a kapott bérleti díjat. „Nem hiszem, hogy egy lejt is visszafordított volna. Én, amit kaptam annak idején, bankba tettem. Visszafordítom, mihelyt megfelelő keretek lesznek hozzá.”

A munkálatokat tehát folytatni akarják Vormairék a Berczely családdal egyetértésben. A jövőről érdeklődve Vormair István elmondta: „A részemet el nem adom, ez legyen világos. Nem ellenzem, hogy újranyíljon a kastély. De annak a bérlőnek, aki sok kárt tett, én nem vagyok hajlandó újra a kezére adni. Csak úgy működhet, ha nekünk közvetlen beleszólásunk van. Mi a családunkkal adminisztrálnánk a kastélyt.”

Információink szerint az elmúlt hétvégén Lipthay Antal is Szárhegyen, a Lázár-kastélyban járt. Ezt erősítette meg Gábor László polgármester: „Lipthay személyesen jött, elkérte a kastély kulcsát. Pénteken és szombaton voltak itt, aztán a kulcsot visszaadták, továbbra is a hivatalban őrizzük. Tudomásom szerint takarítottak bent, de ezt tőlük kell megkérdezni.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!