– Döntést hozott a színházigazgató, amely távozásáról szól. Mi indokolta ezt a lépését?

– Igazgatóként három év áll mögöttem. Viharosnak nem mondanám, de munkában, kihívásban gazdag három esztendő volt. Egy ideje érzem, hogy kezdek belefáradni, kezdek elhasznált lenni ebben a munkában, és ez nem tesz jót az intézménynek. Emiatt hoztam meg a döntést, beláttam, jobb egy lépést most hátralépni, még akkor is, ha nemrég újabb három évre kaptam megbízatást a színház vezetésére.

– Mi volt a célja ideérkezésétől, milyen elvet követett munkája során?

– Nagyon örvendek, mert lehetőségem volt arra, hogy saját programomat kövessem. Egy kettős funkciót betöltő színházi intézményben gondolkodtam: megerősíteni azt az alkotóműhelyt, ami a Figura, másrészt gazdagítani azt a kínálatot, amivel a színház nyit a város közönsége felé. Pozitív tapasztalat volt, hogy az intézmény programjában partner volt a fenntartó, és igényes szakmai munkát lehetett végezni a közösség szolgálatában. Ez a támogatottság ott van ma is a színház mögött, én azoban azt érzem, hogy nem tudom jól végezni a munkámat. Ezért kell legalább egyet hátralépnem.

– A Figura történetében a jelenlegi évadban volt a legtöbb bemutató. Ez hozta az elhasználtságot?

– Egy ilyen kis társulattal hat bemutató és egy hetedik elkezdett előadás egyetlen évadra nagyon sok. Aggódtam azért, hogy végig tudjuk-e csinálni. Hogy lehet-e ennyit dolgozni egy évadban. Hiszen ez egy nagyon törékeny rendszer, kevesen vagyunk, és sűrű volt a ritmus. Gyorsulni azonban muszáj volt, mert kellett egy erős repertoárt építeni, kipróbálni dogokat, menni tovább, keresni a lehetőségek határait. Megerőltető volt ez a társulatnak, a műszaknak egyaránt, és bebizonyosodott, hogy a művelődési házban működő intézmények kínálata lassan kezdi kinőni ezt az infrastruktúrát.

– Volt alkalma megismerni a figurásokat. Milyen kvalitású igazgatót kíván számukra?

– Nagyon fontos egy ilyen kis társulatnak, hogy műhelyként tudjon működni. Színházi műhely legyen, saját arculattal, sajátos előadásformával. Amit én kerestem a három év alatt, és a hiányát érzem a mai napig is, hogy legyen egy olyan rendező, művészeti vezető közöttünk, aki a saját művészeti programját akarja ezzel a társulattal követni. Én elsősorban rendezőkben tudtam gondolkodni, hiszen nem vagyok művészember, s nagyon sok alkotóval tudtunk együttdolgozni ezalatt a három év alatt. Úgy hiszem, olyan alkotóra van itt szükség, aki ezzel a csapattal képzeli el a karrierjét, itt akar előadásokat létrehozni, ennek a közösségnek akar általuk beszélgetőpartnere lenni.

– Emberi jellemzők tekintetében milyennek kellene lennie?

– Ez egy kegyetlen szakma. Az emberi kvalitások sokat nyomnak ugyan a latban, ennél azonban sokkal többet jelent a művészi hitelesség. Az, hogy tudja az illető, mit csinál. Milyen színházat akar? Hogyan ér el oda? Ha a színész hiszi, hogy a játéka igaz, az előadás pedig el tud majd érni a nézőhöz, vagyis érdemes a vezetővel menni az általa kijelölt úton, akkor nagyon sok emberi hiányosságon vagy rossz tulajdonságon túl lehet lépni. De a legelső szempont mégis az, hogy az előadás legyen érvényes, erős, tudja meghatni, megérinteni a nézőt. Ha azt érzi a színész, hogy a közös munka „átjutott” azon a képzeletbeli falon, sikerült a nézőhöz eljutni, akkor nagyon-nagyon messze el lehet menni együtt.

– Kevesebb mint egy hónap van hátra a felmondási időből. Hol fogunk találkozni utána?

– Június 30-ig ugyanitt. A színházban nem években, hanem évadokban szerveződik a munka. Az évad pedig június 30-ig tart. Ezt az évadot tehát nekem kell végigvinnem, s ha szükséges, segíteni fogom a társulat munkáját később is. De a nyáron pihenni fogok két hónapig, ugyanúgy, mint a társulat, amit ez az intenzív tizenegy hónap eléggé kivesézett. A hogyan továbbra ötleteim vannak, konkrét terveim kevésbé.