Vasárnap kora este sűrű gomolygó füst lepte el Gyergyószentmiklós jelentős részét. A füst egy, a Stadion utcában működő fafeldolgozó vállalkozás fűrészpor tárolójából szállt fel
A csomafalviak közös programokkal, játékokkal ünnepelték a családok napját a helyi felsőnyírkerti rendezvénycsűrnél vasárnap.
Összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Fedhetetlenségi Ügynökség Kedves Imre esetében. A Hargita Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság ügyvezetője erőltetettnek véli a döntést és megfellebbezi.
Az anyanyelvi tantárgyversenyeken elért sorozatos sikerek után ismét bizonyított a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpont.
Tízezer hektár termőterületet ültettek be pityókával Hargita megyében. Az elmúlt esztendőhöz viszonyítva ez 12 százalékos csökkenést jelent.
Gyergyóalfalu építését hivatott elősegíteni az az értelmiségi szeminárium, melynek második kiadását tartották szombaton a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A rendezvény a közös, konstruktív gondolkodás és az abból kialakítható stratégia megfogalmazásának ...
Vendéglátó egységek ellenőrzését rendelte el a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. A hónap végéig tartó akció célja: a pünkösdi búcsúra érkező zarándokok fogadása előtt kiküszöbölni a szálláshelyek, éttermek esetleges hiányosságait.
A kenyér útja búzakévétől a hálaadásig. Kenyértörténet kenyérből formázva – ez látható a gyergyószentmiklósi, régi pékségként ismert Kossuth Lajos utcai kenyérbolt kirakatában. Diákok, felnőttek nézegetik, mesélnek, mutogatnak a kenyérbaltára vagy épp ...
Minden területen meghatározott, hogy milyen növényt lehet, szabad, kell ültetni. Mint ahogy az is törvényszerű, hogy az öreg zöldellők kártevőkké válhatnak, eltávolításuk ilyenkor szükségszerű – a gyergyószentmiklósi Kós Károly Általános Iskola diákjai ...
Az egyetlen munka, amit jól végezhetünk, az, amit szeretünk – erre hívta fel a ballagók figyelmét egy búcsúztató társuk. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán idén 132 hallgató végzett.
Az RTL Klub Törzsutas című utazási magazinjában tűzte műsorra Székelyföld bemutatását. A műsor célja könnyed, szórakoztató formában ismereteket, tanácsokat adni és tájékoztatni.
Nőtt a jóváhagyott Hargita megyei kérések száma a Zöld Ház programban, miután a korábbi visszautasítások nyomán benyújtott fellebbezéseket kivizsgálták az Országos Környezetvédelmi Alapnál.
Az alkalmazkodáshoz vezető út nevű projekt keretében csütörtökön második alkalommal szerveztek állásbörzét Gyergyószentmiklóson.
„Ez a gép arra való, hogy lássuk magunkat benne” – határozta meg a számítógép funkcióját a gyergyószentmiklósi roma iskola egyik kisdiákja. Csütörtöktől az egriek jóvoltából két számítógépen gyakorolhatnak a téglagyári tanodába járók.
A megújuló energiaforrások lehetőségei a települési energetikában címmel konferenciát szervez a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal és a Magyar Megújuló Energia Szövetség.
Borszék a harmadik olyan település az országban, ahol az előző korány elképzelése szerint az egykori fürdőváros életre keltésére kerül sor rövid időn belül. A kormány változott, Mik József borszéki polgármester viszont úgy gondolja, ez késleltetheti, de nem ...
Lejárt a kétéves szavatosság, hivatalosan is átvette az ifjúsági lakások munkálatait Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala.
Tizennégy támogató jóvoltából visszaállítják a Csobot-hegyi Szent Anna-kápolnához vezető keresztút stációit.
Nyírő József újratemetését május 27-én, pünkösd vasárnapján tartják Székelyudvarhelyen. Előtte, május 24–26. között a földi maradványait őrző koporsót a gyergyószentmiklósi Szent István-templomban helyezik el, itt róhatják le kegyeletüket a székely ...
Múlt évhez viszonyítva nőtt a területalapú támogatást igénylők száma Hargita megyében. A benyújtott kérések pontos számát még nem összesítették, de a határidő végére meghaladta a 29 ezret.