Fedél alatt van a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola sportterme, a tavaly decemberre tervezett átadás azonban nyár végére, legkésőbb szeptemberre halasztódik. A tanintézmény számára elkülönített éves költségvetés beruházásokra szánt része csupán fele annak az összegnek, amely a sportterem befejezéséhez szükséges lenne. Az ország egyik legnagyobb iskolai sportlétesítményének építési munkálatai már közel tíz éve húzódnak, a terem szomszédságába tervezett fedett úszómedence tervét a helyi önkormányzat elvetette.

A Bányai János Műszaki Szakközépiskola sporttermének elkészülési határidejét 2011. júniusról decemberre tolták, mivel a tetőszerkezet építésénél problémák adódtak. A tető építési engedélye megvolt, viszont nem készült el időben a kivitelezési terv. „Most már fedél alatt van a terem, amennyiben jól haladnak a munkálatokkal, június-júliusban, de legkésőbb iskolakezdésre át is lehetne adni az épületet” – mondta el portálunknak Szakács Paál István, a tanintézmény igazgatója.
A szakközépiskola idén összesen 408 000 lejt kért beruházásokra a helyi önkormányzattól, ebből az összegből nemcsak a sportlétesítmény gázhálózatra való csatlakoztatását és a terület bekerítését, de a szükséges berendezések és sportszerek beszerzését is fedezni tudták volna. A múlt héten elfogadott 2012-es költségvetés alapján a tanács csupán az összeg felét, 208 000 lejt különített el a beruházásokra, Szakács reményei szerint a félévi kiegészítés alkalmával a hibádzó összeget is megkapja majd az iskola. Az előterjesztett összegből 198 000 lejt sportszerekre szánt volna a tanintézmény vezetősége, a leereszthető kosárlabdapalánk, eredménykijelző, hangosító berendezés, bordásfalak, padok, matracok, 150 műanyag szék stb. mellett az öltözők bútorzatát is ebből szerezték volna be. „A megfelezett összegből így csak a gáz bevezetését és a terület bekerítését tudjuk kivitelezni, ez utóbbira azért van szükség, mert a térségben több lopás is történ az utóbbi hónapokban. Eredetileg térfigyelő kamerákat is felszereltünk volna, a beruházási összeg csökkentésével azonban ez most elmarad” – magyarázta az iskola igazgatója.

A bányais diákok időközben a Spiru Haret Felnőttképző és Továbbképző Központ tornatermét használják téli időszakban, a tanintézmény közel 2000 lejnyi bérleti díjat fizet a szomszédos intézménynek. Egyébként a 3100 négyzetméter alapterületű új sportlétesítmény összköltsége több mint 2 millió euró, melyben az erre a célra megvásárolt – több mint 4000 négyzetméteres – földterület ára is szerepel. – Az épület kialakításán látszik, hogy mellé tervezték az olimpiai méretű úszómedencét is. „Reméljük, a fedett medence terve nem esett végleg, hisz kár lenne a dokumentációra kiadott pénzek miatt” – tette hozzá Szakács. Mellesleg a Bányai János Műszaki Szakközépiskola számára 2 253 000 lejnyi működési és beruházási költséget különített el a városvezetés az idei évre, Szakács szerint csak az intézmény havi fűtésszámlája 50 000 lejre rúg. „Egyelőre nem tudjuk, hogy amikor elkészül a sportterem, ki fogja fizetni a közüzemi számlákat. Remélhetőleg addig akad egy illetékes, aki a terem alkalmi bérbeadásával foglalkozik majd” – summázott az intézményvezető.