Szerződésbe foglalták: elvárás a magyar nyelv ismerete

Szerződésbe foglalták: elvárás a magyar nyelv ismerete

Fotó: Veres Nándor

Tanácsi határozatban kérvényezte a csíkszeredai önkormányzat évekkel ezelőtt, hogy a Lidl nagyáruház újonnan létesülő üzletében az elárusítók ismerjék a magyar nyelvet is. Az önkormányzat a város etnikai összetételével indokolta kérését. A gyakorlat sok esetben mást mutat.

Barabás Hajnal

2015. november 11., 11:222015. november 11., 11:22

„Sok esetben nem szoktak magyar nyelven kiszolgálni a pénztárnál. Úgy megy a fizetés, hogy én magyarul beszélek, a kasszás pedig románul” – mondta a csíkszeredai Incze Erika, az üzlet egyik vásárlója. Ónodi Attila, egy másik vevő szerint négyből három alkalommal román nyelven beszélt hozzájuk a pénztárnál dolgozó a Lidl csíkszeredai üzletében. akadt azonban olyan is, aki értékelte, hogy bár nem tudott folyékonyan magyarul a pénztáros, de legalább megpróbált szót érteni az ügyfelekkel.

Csíkszeredában 2012-ben nyitotta meg üzletét a Lidl nagyáruház. A helyi önkormányzat képviselő-testülete két évvel korábban, 2010-ben fogadta el azt a tanácsi határozattervezetet, amelynek mellékletében szerepelt a Lidl Romániával kötött szerződés tervezete. A dokumentumban kitértek többek között arra, hogy a nagyáruházban biztosítani kell olyan alkalmazottak jelenlétét – főként a pénztáraknál –, akik tudnak magyarul is. Továbbá az állandó, tájékoztató jellegű feliratokat is kötelesek két nyelven közzétenni az üzletben. Amennyiben a cég számára nehézséget jelentene az önkormányzat részéről elvárt előírások valamelyike, úgy a csíkszeredai önkormányzat kérésre vállalja – legalábbis a melléklet szerint –, hogy a Lidlnek segítséget nyújt 15, legfeljebb 30 napon belül pótolni a hiányosságot. Ha nem teszi, akkor a másik szerződő fél mentesül ez alól a kötelezettség alól – áll a dokumentumban.

Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere megkeresésünkre csupán annyit mondott, hogy tud ezekről a kitétekről, a határozatról. Mint fogalmazott, „fontos az anyanyelvhez való jog, és ezért a szerződésben is rögzítettük ezeket a pontokat”. A Lidl Romániával is felvettük a kapcsolatot, hogy megkérdezzük, csíkszeredai üzletükben sikerült-e érvényt szerezni a szerződésben foglaltaknak. Azt javasolták, hogy emailben forduljunk a nagyáruház központi sajtóosztályához, amelyet meg is tettünk november 4-én. Azóta sem kaptunk rá választ. Újbóli megkeresésünkre kedden mindössze annyit tudtunk meg, hogy kérdéseinket továbbították a megfelelő osztálynak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!