Sorban álltak az adófizetők a csíkszeredai városházán

Sorban álltak az adófizetők a csíkszeredai városházán

Fotó: Gecse Noémi

Már egy hete lehet fizetni az ez évi helyi adókat és illetékeket a csíkszeredai városházán. Tekintettel arra, hogy bizonyos adónemek mértéke növekedett, idén valamivel többet fizethetünk a város költségvetésébe.

Barabás Hajnal

2017. január 16., 22:302017. január 16., 22:30

Rodica Ţiriac, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala adó- és illetékosztályának vezetője megkeresésünkre elmondta, már január harmadikától fogadták az ügyfeleket, akik illetékeket, bírságokat és tavaly évi elmaradásokat jöttek törleszteni.

Az idei helyi adókat és illetékeket múlt hétfő óta lehet befizetni a csíkszeredai városháza pénztárába, vagy akár online, a ghiseul.ro oldalon keresztül. „Első héten nem voltak sokan, inkább az autóbeíratásokhoz szükséges ügyintézés szempontjából volt nehezebb. Általában minden hónap 10-e, 15-e után szoktak többen jönni, amikor fizetést, nyugdíjt kapnak” – magyarázta az osztályvezető. Hétfői ottjártunkkor már három sorban várakoztak az adófizetők a pénztárak előtt, hogy törleszthessék adójukat és egyéb illetékeket.

Rodica Ţiriactól továbbá megtudtuk, hogy idéntől módosult bizonyos adónemek mértéke. Leginkább a magánszemélyek nem lakás rendeltetésű ingatlanja után nőtt a kivetett adó mértéke, éspedig a tavalyi 0,5 százalékról 1,2 százalékra. Gyakorlatilag most már ugyanannyit kell fizetniük, mint a jogi személyeknek, akiknek szintén 1,2 százalékot kell befizetniük adóként az ingatlan értékéből. Tavaly ugyan 1,1 százalékra csökkentették a jogi személyeknek ezt az adót, azonban idén ismét erre az értékre emelték vissza.

„Azért hozták egy szintre a magánszemélyek és a jogi személyek esetében ezt az adót, hogy ugyanazon utcában két egymás mellett található üzlet adója ne legyen különböző” – indokolta a döntést az adóosztály vezetője. Például amíg egy magánszemély tulajdonában lévő, nem lakás rendeltetésű ingatlan adója tavaly 600 lej volt, addig idén több mint kétszeresét, azaz 1500 lej körüli értéket kell befizessen a város kasszájába ugyanazon ingatlan után. Ugyanakkor szintén a magánszemélyeket érinti, hogy 0,08-ról 0,1 százalékra emelték az ingatlanadó kiszámításához használt szorzót. Ráadásul változott néhány csíkszeredai utca adóövezeti besorolása is, így ez esetben is emelést vagy adott esetben csökkenést is észlelhettek a tulajdonosok az épületadó mértékében. A területadó is növekedett, a tavalyhoz képest akár 8 százalékkal is többet kell fizetni adóként attól függően, hogy hol található.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!