Otthona inkább műhely, ahol láthatóan folyamatosan többféle tevékenység zajlik a házigazda műszaki beállítottságától árulkodva – különböző eszközök, szerszámok, berendezések, kezdve a saját tervezésű központi fűtéssel a saját készítésű súlyzókig, vagy az atlétikai versenyeken használható dobóeszközökig.

Sándor István 1933-ban született Csíkszentsimonban, családja is odavaló. „Apám terménykereskedő volt, a második világháború idején a 32-es határvadász ezrednek ő szállította az élelmet, egész Alcsíknak a terményfelvásárlását nagy vonalakban ő bonyolította le. Gyermekkoromat is itt töltöttem, emlékszem, amikor 1942-ben a németek bevonultak Romániába a kőolajmezőket elfoglalni – itt haladtak el az úton, amelyet akkor építettek, egy nagy, gőzgép hajtotta úthenger dolgozott. 1944 augusztusában már az Úz-völgyéből idehallatszott az ágyúdörej. A németek hoztak ide messzehordó ágyúkat, hosszú csővel, ezeket az Olt mellé, a füzesbe telepítették, onnan lőttek. A hegygerincet megkerülte a lövedék, az ezeréves határig lőttek majdnem, 35 kilométerre” – mesélte.

A front közeledtével menekültek, a Dunántúlra kerültek, Vas megyébe, ahonnan 1945 tavaszán jöttek vissza. „Apámnak engedélye volt pisztolyviselésre, mert a hadseregnek szállított – azt is ott hagytuk. Most is emlékszem a disznópajtára, amely zsúppal volt fedve, oda beszúrtam a pisztolyt – lehet most is ott van. Idehaza apámat a kommunisták kuláknak minősítették, kommunista bírót tettek a hivatalba, elosztották a birtokunkat, 83 felé a 32 hektárt” – emlékezett.

Később Csíkszeredában kirúgták a gimnáziumból. „Lehívatott az igazgató, ott volt egy aktivista, aki azt mondta: jövőben nem jöhetsz ide iskolába, mert kulákgyermekeket a kommunista állam nem nevel, osztályellenségek vagytok. Apám bevitt Brassóba, és szereztek nekem helyet a református felső kereskedelmi főgimnáziumban, ott végeztem” – mesélte. Akkor már rendszeresen sportolt, úszott, kerékpározott, és a téli sportokat is űzte. Erzsébetvárosba jártunk úszni, nyáron kerékpárral, hétvégeken Predealig, Azugáig, Szinajáig mentünk és vissza, ezzel megvolt a vasárnapi kirándulás. Ha tél volt, a Pojánára mentünk, szánkóztunk, voltak rendes magyar levente síléceim, azokat lekeskenyítettem, futólécnek használtam” – elevenítette fel.

A brassói traktorgyárban kezdett dolgozni, ahol műszaki érdeklődésű lévén, több szakmát is elsajátított. „Olyan szegény voltam az elején, hogy két pár zoknival egy évet elviseltem. Ezért olyan munkát kerestem, ahol sokat lehet keresni, nappal dolgoztam, éjjel terveket készítettem, 13 újításom volt bevezetve. 1953 októberében kaptam egy találmányért szabadalmat, azt a minisztérium is átvette és szabadalmaztatta. Öt fizetésnek megfelelő prémiumot kaptam akkor” – emlékezett. Mivel kulákszármazású volt, a katonai szolgálatát munkáskatonaként végezte, 30 hónapot volt a Bărăganban. Később Bukarestbe ment dolgozni egy vállalathoz, ahol már ismerték a katonaságtól.

„Munkáskatonaként korábban dolgoztam nekik, a teljesítményen felüli munkát készpénzben fizették. Oneşti-en is dolgoztam a vegyi kombinát építőtelepén, azt az oroszok építették – jól beszéltem az oroszt, ha nem lettem volna kulák, elküldtek volna egyetemre a Szovjetunióba, Harkovba kellett volna menni, az elektrotechnikai szakra” – meséli. Magasfeszültségű villanyszerelésre is szakosodott, majd hazajött, mert hívták, itthon is szükség volt rá.

Sándor István elmondása szerint 1953-tól szalad rendszeresen, de több atlétikai versenyszámot – ugrás, súlylökés – is kipróbált, a kerékpározást, úszást, kosárlabdázást is gyakorolta. „Brassó Pojánán és Postăvarulon síztünk. A traktorgyár sícsapatában is versenyeztem, edzőtáborban is részt vettem, 1953-ban indultam az első síversenyen, akkor 3 kilométert szaladtam 9 perc alatt. Az volt az első, azóta rendszeresen részt veszek a futóversenyeken is. 1953-tól szaladok, sízni is járok, kerékpározni is. Legutóbb a Székelyföld Kerékpáros Körverseny amatőröknek rendezett futamán indultam, nyertem két díjat, és még egyet mint a legidősebb résztvevő. Évente 21–22 versenyre járok, idén a Balkán-bajnokságon is részt vettem, amely együtt volt az országos bajnoksággal, ahonnan hét érmet hoztam” – említette.

 A bajnokságokon kívül több közbeeső versenyen is indul. „Nemrég a Szent Anna-tónál rendezett félmaraton rövid, 7 kilométeres távján egy kis csoporttal voltunk, ők az ország minden részéből jöttek, velük futottam fel, megkértek, hogy irányítsam őket, mert félnek. Mi a képesítésem, sporttanár vagyok? – kérdezték. Mondtam, nem, én is versenyzek. Amikor a gerinc közelébe értünk, mondtam, elnézést kérek, de nekem fontos feladatom van, vagyis az első hely megszerzése. Négy és fél kilométeres sprintet futottam utána” – mesélte.

A Csíkszeredai Kárpátok SE veterán atlétáinak csapatával rendszeresen edzenek, mozgásban tartják magukat, szaladnak, úsznak, kerékpároznak, télen futólécekkel szaladnak. „Megegyezünk a kollégákkal – a Kárpátok csapatából –, hogy edzünk. Zsögödben, aki akar, úszik, majd szaladunk. Majdnem a derítőállomásig Szentkirályra. Én gyalogolok, sokszor előttük beérek, majd mindenki kerékpárral hazamegy. Van, amikor télen futólécekkel Fitódba megyünk. Bottal szaladok, a felsőtest súlyát átveszi a kéz és a bot, 15–20 százalékos könnyebbséget jelent. Ez egy abszolút előny ilyen terepen és ebben a korban” – magyarázta. Azt mondja, a világbajnokságon az első hatba szeretne kerülni, most erre is készül, de Izraelbe is szeretne elutazni egy tízkilométeres futóversenyre.

Sándor István szerint a hosszú, egészséges élet titka, az élet szeretete. „Nem fáradok, soha beteg nem voltam, harminc éve hetven kilós vagyok. Szeretni kell az életet, mindig pozitívan kell élni, a negatív dolgokat nem kell látni. Mindent rázzon le magáról az ember, ami nem kell, a fölösleges információkkal ne terhelje magát. Szeresse az életet, a jó nőt és a jó bort” – összegzett.