Nehezményezett sípályafejlesztés

Nehezményezett sípályafejlesztés

Fotó: Pinti Attila

A hóágyú üzemeltetéséhez szükséges vezetékek lefektetésével dolgoznak a Kissomlyó hegyén lévő sípálya üzemeltetői. A helyieket felháborította, hogy tudomásuk nélkül újabb munkálatokat végeznek a hegyen – emiatt a helyi közbirtokosság vezetőségét vonnák felelősségre. Mint kiderült, a közbirtokosságot sem értesítették az ásásról, így ők az üzemeltető részéről a kommunikáció hiányát nehezményezik.

Kömény Kamilla

2014. november 18., 18:132014. november 18., 18:13

A tavalyi Kissomlyó-hegyi, megosztó sípályafejlesztést követően vasárnap újabb munkálatokhoz fogtak a sípálya üzemeltetői. Az újabb ásásra figyelmesek lettek a helyi lakosok és a csíksomlyói közbirtokosság tagságának egy része. Nehezményezik, hogy tudomásuk szerint a tavaly kialakított 960 méteres pályára nincs környezetvédelmi engedély, illetve hogy Natura 2000-es terület az, ahol dolgoznak. Mivel úgy gondolják, hogy a közbirtokosság vezetősége nem áll ki érdekeikért – és engedi hogy megváltoztassák a hegy eredeti jellegét –, ezért úgy döntöttek, hogy ők maguk oldják meg ezt a helyzetet.

Egyezség az üzemeltetővel

Első lépésként hétfő este egy megbeszélést hívtak össze, ahol jelen voltak az üzemeltető cég képviselői és az elégedetlen helyiek. Ott ismertették nézeteiket, és megpróbáltak közösen megoldást keresni arra a problémára, hogy a hegyen eszközölt munkálatok miatt a környezet megváltozik. A beszélgetés végére sikerült megállapodniuk abban, hogy a felásott területet a lehető legrövidebb idő alatt begyepesítik, a tavaly kialakított pálya mellett pedig fákat ültetnek. A munkából a helyiek is részt vállalnak.

Engedéllyel dolgoznak

Keddi terepszemlénken a sípálya üzemeltetőjével is találkoztunk, kérdésünkre elmondta, előzőleg egyeztettek a polgármesteri hivatallal, megvannak a szükséges engedélyek, így jelenleg a hóágyú működtetéséhez szükséges vízvezetékeket fektetik le. Megnyugtatta a jelen levő közbirtokossági tagokat, hogy a csövek lefektetését követően visszatemetik a kiásott gödröt, és nem fog semmi látszani belőle. A helyiek tisztában vannak azzal, hogy már nem lehet „visszacsinálni” az eddigi munkálatokat, véleményük szerint a vezetőség megfelelő hozzáállásával viszont meg lehetett volna előzni.

Hiányolt kommunikáció

A helyiek és a közbirtokossági tagság hiányolja az elnökség megfelelő kommunikációját feléjük, úgy gondolják, joguk van tudni, hogy mi történik a hegyen. Ezzel kapcsolatban megkerestük Mátéffy Győzőt, a csíksomlyói közbirtokosság elnökét is, aki elmondta, hivatalosan őket nem tájékoztatták a munkálatokról, csupán vasárnap délben lettek figyelmesek az újabb ásásra. Az elnök a kivitelező részéről hiányolja a kommunikációt, amivel meg lehetett volna előzni a kialakult konfliktushelyzetet.

Átirat a polgármesteri hivatalhoz

Mint kiderült, a közbirtokosság még vasárnap gyűlést hívott össze, ahol az öttagú vezetőtanácsból és a háromtagú ellenőrző bizottságból hatan jelen voltak. Telefonon felkérték a kivitelezőt, hogy azonnal fejezzék be a munkát, és még akkor megfogalmaztak egy átiratot a polgármesteri hivatal felé. Az önkormányzathoz eljuttatott iratban kérik, hogy vizsgálják ki a Kissomlyó hegyén történő földmunka törvényességét, mivel – szerződéses viszonyban állnak ugyan az üzemeltetővel, de – nincs tudomásuk újabb építkezésről. Illetve kérik, hogy amennyiben a szükséges engedélyeket kibocsátották, a közbirtokosságot is értesítsék mint tulajdonost. Jelenleg várják a hivatal válaszát – tudtuk meg az illetékestől.

Keresik a megoldást

Az elöljáró továbbá kifejtette, a tavalyi munkálatokat követően úgy egyeztek meg, hogy a kivitelező saját költségén készíttet egy rehabilitációs tervet, amely a Salvator-kápolna és környékének megóvását szolgálja. Ennek a tervnek az ismertetésére – az összes érintett intézmény vezetőségének jelenlétében – a múlt heti egyeztetések értelmében szerdán kerül sor. Emiatt sem érti, hogy miért nem jelezték korábban, mondjuk az egyeztetések során az újabb munkálatokat. A történtek ellenére gondolkodnak a mindenki számára előnyös megoldáson, fontolgatják, hogy a Kissomlyó hegyéről a Nagysomlyó hegyére költöztessék a sípályát. Amennyiben azonban a terület bérlői nem tartják be a megegyezéseket, nem kizárt, hogy szerződést bontanak – vázolta a legrosszabb lehetőséget Mátéffy.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!