Három gongatásra nagy sárga függöny gördült szét a vászon előtt, és így kezdődött a vetítés a környék akkor egyik legmodernebb, technikailag is legjobban felszerelt filmszínházában.

„1968-ban, a megyésítéskor kerültem Székelyudvarhelyről Csíkszeredába, ebben az évben alakult meg a Hargita megyei moziszekció. Akkor Marosvásárhelyhez tartoztunk, Maros megye és Hargita megye képezett egy megyeközi vállalatot. Csíkszeredában a Vigadó épületében működött a Hargita mozi, aspektusban szép volt, ellenben télen nagy probléma volt a kifűtése. De így is működött, aztán ’69-ben fogtunk neki a Transzszilvánia filmszínház építésének, amit az év végén, a köztársaság kikiáltásának tiszteletére adtak át december 30-án” – idézte fel a kezdeteket Hajdu József, a mozivállalat egykori igazgatója.

1970 júniusától minden megyében önálló mozivállalat alakult. A csíkszeredai Transzszilvánia mozinál az induláskor 18 személy volt alkalmazásban, napi 5-6 alkalommal vetítettek filmet. „Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy részt vettem a megyei filmhálózat kialakításában, fejlesztésében, a tündöklésében, mert volt egy olyan aranykorszak, amikor a mozizás nagy sikerélmény volt mindenhol. Aztán jött a hanyatlás 1989 után, majd a bukás, a teljes csőd, amikor be is zárt. Ahogy jöttek a válságos időszakok, le kellett építeni az alkalmazottakból, legvégül csak négy maradt. ’89 után a vállalatokat összevonták, első lépésben a  Hargita és Kovászna megyei vállalatokat. Itt Hargita megyében szekció maradt. Korábban minket segített úgymond, hogy a tévében napi kétórás műsor volt, és annak is a háromnegyed részében a nagyvezérünknek a kalandjait mutatták be. A vendéglők is bezártak este, egyedüli hely, ahová mehettek az emberek, a mozi volt. Függetlenül attól, hogy mit hoztunk, bolgár, szovjet, cseh filmet, telt házak voltak. ’89 után kitágultak a szórakozási lehetőségek, megjelentek a tévécsatornák, a vendéglők kinyitottak, az emberek hátat fordítottak a mozinak. Nagyon sok nézőt elvesztettünk, nem lehetett már megélni a vetítésekből” – magyarázta Hajdu.

Bár a filmalappal ekkor már nem volt probléma, mert a magán filmterjesztők kezdték behozni a nyugati országokban készült filmeket, a vetítési technológia korszerűsítésével nem tudtak lépést tartani. Volt, hogy csúszott a vetítés kezdete, mert meg kellett várni, hogy 7-8 néző összegyűljön. „A vetítés mono volt, nem sztereó, csehszlovák gépekkel vetítettünk. Amikor idekerültem, a városi moziknál szénes technológia volt: volt egy szén pozitív és egy negatív, ez adta a villanyáramot és ez világította meg a filmet. Amikor a gépész kiment cigarettázni, volt, hogy eltávolodott a szén, és elsötétült minden. Jöttek a fütyülések, a gépész futott és húzta vissza a szénrudacskákat. Aztán megjelentek a xenonlámpák, amelyek egyenletes fényt biztosítottak a film átvilágításához.”

1968-ban Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson  és Székelykeresztúron is működött egy-egy mozi. Az első új filmszínház a megyeszékhelyen épült, ez volt az 500 férőhelyes Transzszilvánia mozi.

A filmalapot nézve a virágkort 1971-ig lehet datálni: bármilyen film megjelent a világpiacon, néhány hét alatt már itt volt az országban. Ceauşescu Észak-Koreában és Kínában való látogatása után egyik pillanatról a másikra betiltották az amerikai és nyugat-európai filmeket. „Rájöttek, hogy nevelnünk kellene a filmmel például a szocialista erkölcsre. Megkezdődött a cenzúra, és átsiklott a mozizás a szórakoztatásból propagandaeszközzé. A párt vezetősége rájött, hogy a filmeket széles körű, kategóriájú néző és főleg fiatal nézi meg” – magyarázta a volt igazgató. A nyolcvanas években a szocialista országok filmjeit is megrostálták, 1986-tól magyar filmet például csak ritkán lehetett vetíteni. Hajdú József már nevetve mesélte, hogy mekkora problémát okozott mindig a nemzeti ünnepek alkalmából a két moziépületnek a megfelelő módon való feldíszítése. „Ki kellett tenni egy nagy Ceauşescu-portrét, kicsit nem lehetett. Mondtuk, na, fel kell akasztani Ceauşescut.”

1984-ben rakta le Zsigmond Márton az első mozaikdarabkát az épület homlokzatára. A közel tíz évig tartó munkálathoz helyből, de még Bukarestből, az akkor épülő Nép Házától is hoztak mozaikokat, hol táskában, hol nagy kocsikon. Megkeresésünkre a művész elmondta, a típusépületnek készült Transzszilvánia üres falára tervezett mozaik tervének jóváhagyása is elég viszontagságos volt, két évbe telt. A munkát valamikor 1993 őszén fejezte be, az addig eltelt időszakban minden szabadidejét ott töltötte, délutánokat, hétvégéket. A mozi vezetőségétől örökbérletet kapott, de nem igazán tudta kihasználni, mert nem volt rá ideje.

Aki rendszeres látogatója volt a Transzszilvánia filmszínháznak, az gyakran találkozhatott a filmek alkotóival a vetítések utáni közönségtalálkozókon. Szívesen látogatott ide Dan Piţa, Virgil Calotescu, Irina Petrescu, Florin Piersic és Széles Anna, hogy csak néhányat említsünk az egykori román filmsztárok közül. Kuriózumnak számított a térhatású filmek megjelenése, Csíkszeredában két ízben lehetett ilyet látni annak idején. A külön gépi berendezést, metalizált vásznat és szemüveget igénylő vetítés nagy élmény volt a nézőknek.

Érdekessége volt az egykori mozizásnak, hogy egy-egy olyan tematikájú film után, amelyben valamilyen törvényellenes történet volt feldolgozva, például abortusz, úgynevezett rögtönzött bíróság ült össze megtárgyalni az esetet ügyvédek, bírók közreműködésével, és törvényszéki tárgyalást szimuláltak a nézők előtt. A rendszerváltás után az iskolákat is bevonva olyan román filmeket vetítettek, amelyek érettségi tételként is szereplő művekből készültek. Sokan így látták, az osztálytársaikkal együtt Az elveszett levél, Ion, Moromeţii című filmeket. ’89 után négy alkalommal szervezték meg a Magyar Film Hónapot, amikor régi magyar filmeket vetítettek a moziban, olyanokat, amilyeneket a közönségnek nem volt alkalma látni jó néhány évig.  

„Fantasztikus volt, hogy mennyire szerették a filmeket a nézők. Többször fordult elő, hogy reggel hétkor hosszú sor kígyózott a Transzszilvániától az Alzo vendéglőig. A pénztár tíz órakor nyitott, de már hétkor álltak sorba jegyért. 1969-ben vetítették az Egri csillagok című filmet a Hargita moziban. Ekkor történt az, hogy éjszakára is be kellett ütemezni vetítéseket, mert a gyárakban dolgozók csak ekkor tudták megnézni. Így, miután éjfélkor kijöttek a gyárból a munkások, beültek a moziba és hajnalig vetítettek nekik. De nehezen lehetett jegyet kapni Az elfújta a szél, A kőszívű ember fiai vagy a Pillangó című filmekre is.

„Szép volt, csak sajnálom, hogy van most ez a ’89-es generáció, 25 évesek, és azt sem tudják, hogy mi az a klasszikus mozi, mert nem volt, ahonnan. Aztán a város koncesszióba megkapta 49 évre, az épület néhány évet állt Csíkszereda kellős közepén, a szívem mindig belefájdult, mikor elmentem előtte, hogy milyen élet volt ott. 2006-ban szűnt meg a vetítés. Sokan fájlalták, hogy nem tudnak még egy filmet se megnézni moziban, de ez jellemző volt az egész országra. Máshol bingó- vagy diszkóterem lett belőlük. Örvendek, hogy most felújították” – összegzett Hajdú József, aki még nem járt a felújított moziteremben, de már nagyon várja az első vetítést. Meg van győződve, hogy az emberek visszatalálnak a mozihoz.

A csíkszeredai önkormányzatnak 2010 tavaszán került tulajdonába az épület. Cikkünkhöz kerestünk  korabeli fotókat, a régi moziból származó tárgyakat, de sajnos nem akadtunk nyomukra. A RomaniaFilm vállalatnak a városházán levő irodáit felszámolták. A mozi épületéből a vetítőgépek sorsáról sem lehet tudni semmit. Az önkormányzatnál a Csíki Székely Múzeumhoz irányítottak, ott viszont jelezték, hogy nem érkeztek be hozzájuk tárgyak a régi moziból. Imets László 1988 és 1992 között volt a mozi reklámgrafikusa, számtalan plakátot készített a levetítésre váró filmekhez, ezekből sem találtunk egyet sem. A régi Transzszilvánia Filmszínház végleg megszűnt.