Közterületből magánterület

Közterületből magánterület

Fotó: Gecse Noémi

Elveszítette a pert a csíkszeredai önkormányzat a Tulipán Áruház melletti 250 négyzetméteres terület tulajdonosával szemben, így engedélyeznie kell, hogy a telket beépíthessék. Amellett, hogy az önkormányzatnak ehhez módosíttatnia kell a Majláth Gusztáv Károly tér rendezési tervét, amíg ez nem készül el, bért kell fizetnie – visszamenőleg is – a terület használatáért.

Barabás Hajnal

2017. január 25., 09:242017. január 25., 09:24

2011-ben, Csíkszereda központjának felújításakor került szóba az a Majláth Gusztáv Károly téri terület, amelyet visszaszolgáltattak egykori tulajdonosának, Seiwarth László fényképész leszármazottainak. A Tulipán Áruház melletti, mindössze 250 négyzetméteres telek kapcsán többször is egyeztetett az önkormányzat, vásárlás és területcsere is felvetődött a helyzet rendezésére, de sorra dugába dőltek a tárgyalások a tulajdonossal. Így a szóban forgó telek kimaradt a városközpont felújításából; erről többször is cikkeztünk. Időközben Rákosi Seiwarth család pert indított a város ellen, amelyet felsőfokon a tavaly meg is nyert.

Albert Sándor, a csíkszeredai polgármesteri hivatal főépítésze érdeklődésünkre elmondta, a per tárgyát az képezte, hogy a városháza szerint az érvényben lévő urbanisztikai szabályozás alapján a területnek közterületi rendeltetése van, ezzel ellentétben a tulajdonosok fenntartották azt, hogy beépíthető besorolású terület. Azt tudni kell, hogy eredetileg nem ezen a részen volt telkük, azonban a visszaszolgáltatási jogszabályok lehetővé tették, hogy más megoldás hiányában a közelben lévő területből is visszaadható legyen a telek, így kapták meg az áruház és a „Tosca tömbház” közötti részt a tulajdonosok.

A régi telekkönyvben valóban udvar és épület rendeltetése volt az ingatlanuknak, a konfliktus forrását pedig éppen az képezte, hogy közterületből visszaszolgáltatott telkük rendeltetése szerint nem lett volna beépíthető. Mivel ezzel kapcsolatban megnyerték a pert, így a városnak meg kell engednie, hogy építhessenek a területre. „A bírói végzés szerint meg kell változtatni a terület besorolását: gyalogos közlekedési térből udvar és épület besorolásra. Mindez azt jelenti, hogy meg kell engedjük, hogy építsenek rá. Viszont figyelembe kell venni a szomszédok érdekeit is” – magyarázta a főépítész. Hozzátette, ehhez szükség van a Majláth Gusztáv Károly tér rendezési tervének módosítására.

„A megbízott tervező már elkészített egy célszerűségi tanulmányt (románul aviz de oportunitate), amelyben megszabtuk a beépítési magasságot, illetve az, hogy mennyit lehet abból a felületből beépíteni, és azt hogyan” – részletezte Albert Sándor. Tőle tudjuk, hogy azért is igyekeznek ezt a helyzetet minél hamarabb rendezni, mert szintén bírói végzés kötelezi a várost arra, hogy a terület használatáért bért fizessen a tulajdonosnak, még visszamenőleg is. Rákosi Seiwarth Zoltánt is kerestük az ügyben, meg szerettük volna kérdezni, hogy mit építene a területre, ám ő nem kívánt nyilatkozni.

Sikeresen zárult ügyek

A Tulipán Áruház melletti terület esetében ugyan nem tudtak kiegyezni a tulajdonossal, azonban vannak más területek, amelyeket sikeresen vásárolt meg vagy cserélt el a város. Ilyen például a Csíki Mozi mögötti 580 négyzetméteres felület, amelyet végül egy másik önkormányzati területtel elcserélt a város. Szintén eredményesen zárult a Szeredai-fürdő egy visszaszolgáltatott részének megvásárlása is. Az önkormányzat továbbá vásárlási szándékát fejezte ki a központi park melletti zöld bódékra is. Fülöp Árpád Zoltántól, a tárgyaló bizottság tagjától megtudtuk, hogy ezeket egyelőre azért nem vásárolta meg az önkormányzat, mert a tulajdonos még nem tudta telekönyveztetni. Szintén vásárlási szándékot fogadott el az önkormányzati képviselő-testület nemrég a zsögödi régi vendéglő épületére. Fülöp Árpád ezzel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg folyamatban van az ingatlan értékének felbecslése. Csak ezután lehet tárgyalásokat kezdeni a tulajdonossal. A csíkszeredai önkormányzat az ideiglenes beruházási lista szerint idén négymillió lejt különített el ingatlanok vásárlásra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!