Kevesebb problémát okozó legeltetés

Kevesebb problémát okozó legeltetés

Az előző évekhez képest jóval kevesebb problémát okozott az idei tavaszi és nyári legeltetési szezon – állapították meg az általunk megkérdezett felcsíki községvezetők. A vélemények szerint ez részben a két éve kidolgozott egységes legeltetési szabályzatnak, illetve a csapadékban bőséges nyárnak köszönhető, hiszen a jószágoknak bőven volt mit enniük a legelőkön.

Rédai Botond

2014. szeptember 18., 17:532014. szeptember 18., 17:53

2014. szeptember 18., 18:042014. szeptember 18., 18:04

„A kisebb kihágásoktól eltekintve eddig nem volt komolyabb problémánk legeltetés terén” – fogalmazott megkeresésünkre Karda Róbert. Csíkszentdomokos alpolgármester elmondta, előfordult néhányszor, hogy kaszálókban tettek kárt az állatok, ám a legtöbb esetben az érintett felek meg tudtak egyezni. Az elöljáró kiemelte, próbálnak minden alkalommal megfelelően eljárni, ebben a nyár elején hatályba lépett legeltetési törvény is segít némileg. „Annyi haszna van a jogszabálynak, hogy az általunk kiszabott bírság kötelező érvényű. Így legalább nem tesszük nevetségesség tárgyává magunkat, ha megpróbálunk eljárni ez ügyben” – jegyezte meg az illetékes.

Kiemelte, lassan elkezdődik az őszi legeltetés, az állatok egy része már leköltözött a havasakról. „Próbáljuk elejét venni a gondoknak, naponta kimegyünk a mezőkre feltérképezni a helyzetet” – magyarázta Karda, aki szerint nem könnyű az önkormányzat helyzete, hiszen a település körüli dűlőkben több mint harminc nyájat legeltetnek.

Csicsóban nincs panasz

„Hozzánk idén még nem érkezett legeltetéssel kapcsolatos panasz” – tájékoztatott Lutz Levente. Csíkcsicsó alpolgármestere szerint ez igazi felüdülést jelent a korábbi években tapasztalt helyzethez képest. „Nem azért nincs egyelőre probléma, mert megváltoztak volna az emberek. Inkább annak tulajdonítom ezt, hogy a bőséges nyári csapadéknak köszönhetően elegendő ennivalójuk volt az állatoknak a legelőkön” – említette a községvezető.

Hazajáró csordák okoztak gondot

„A tavasz-nyári időszakban nem tapasztaltunk különösebb problémát legeltetés terén. Mindössze Jenőfalván akadtak kisebb gondok a hazajáró csordával” – számolt be Szőcs László. Csíkkarfalva alpolgármestere úgy vélte, a két évvel ezelőtt kidolgozott egységes legeltetési szabályzat sokat segített a kérdés rendezésében, nem így a nyáron érvényben lépett új legeltetési törvény. „Személyesen úgy érzem, konkrétan semmilyen segítséget nem nyújt ez a jogszabály” – mondta az elöljáró.

Mégsem megváltás a törvény?

Mérföldkőnek nevezték a politikusok a júniusban hatályba lépett, gyepterületek használatára vonatkozó jogszabályt. A még akkor elhangzottak szerint a törvény több olyan kérdésben is megoldást hoz, melyek az önkormányzatok és a gazdák életét régóta megkeserítik. Általa például törvényessé válnak a legeltetési szabályzatok, hiszen jogi hátteret nyújt ezek kidolgozásának, teljes hatáskörrel ruházva fel az önkormányzatokat, akik eldönthetik, ki, hol, mikor, hogyan, milyen körülmények között legeltetheti állatait. Rendelkezéseik a magánterületekre és érvényesek, ugyanakkor büntetéseket is kiszabhatnak. Az utóbbi hónapok tapasztalatai viszont azt mutatják, a jogszabály mégsem hozta a várt áttörést, a községvezetők szerint továbbra sem ad megoldást minden kérdésben.

A felcsíki egységes szabályzó

Mint arról már többször beszámoltunk, a 2013-ban elkészült felcsíki legeltetési szabályzat számos kulcsfontosságú kérdést tisztázott. Így például behatárolja a legeltetési idényt, tavaszi, nyári és őszi időszakokban határozva meg azt. Szintén újdonságként hatott, hogy a felelős pásztor bizonyos dokumentumokat kell felmutasson annak érdekében, hogy megkapja a legeltetési engedélyt. Ezt minden faluban egy, erre a célra létrehozott szakbizottságnak kell láttamoznia. Így a pásztor bérleti szerződést vagy más igazoló aktát kell bemutasson, amellyel a legelőtestet megszerezte. Ennek az iratnak a legelőtest nagyságát is tartalmaznia kell. A legeltetés optimális körülmények közötti megszervezésére az állatlétszámot is meghatározták a szabályzatban. Eszerint egy hektáron legtöbb egy számosállat (például szarvasmarha, ló) és hat kisállat legelhet. A legeltetési szabályzat az állat-egészségügyi szabályok szigorú betartását is megköveteli. Így például az állatoknál jelentkező betegségeket azonnal jelenteni kell a körzeti állatorvosnak, illetve minden állatot kötelező módon alá kell vetni a megelőző állatorvosi kezeléseknek. Újdonságnak számított, hogy az élelmiszer-készítéssel foglalkozó esztenai „személyzet” a háziorvos által kiállított, az egészségügyi állapotról szóló igazolással is kell rendelkezzen.

Lejöhetnek az állatok a legelőkről
Nincs korlátozva az állatok mozgása Hargita megyében – tájékoztatott Ladó Zsolt. A Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetőjének elmondása szerint megyén belül továbbra sincs érvényben semmiféle tiltás vagy korlátozás az állatok szállítására vagy mozgatására, így a nyájak is nyugodtan lejöhetnek a havasokról az őszi legeltetésre. A kérődző állatok körében terjedő, úgynevezett kéknyelv-betegség miatt azonban a főhatóság továbbra sem ad ki működési engedélyeket az állatvásárokra, a megyék közötti állatszállítást pedig csak a két illetékes állat-egészségügyi igazgatóság beleegyezésével lehet lebonyolítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson
2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

Megoldást keresnek a vízhiányra
Megoldást keresnek a vízhiányra
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!