Hóágyúk a jobb körülményekért

Hóágyúk a jobb körülményekért

Kicsik, rövidek, de legalább saját hóágyúkkal vannak felszerelve – jelenthető ki a csíki sípályákról. A legtöbb létesítményen kisebb-nagyobb befektetéseket eszközöltek. Hamarosan befejeződnek a szezon előtti karbantartási munkálatok az udvarhelyszéki sípályákon is: a felvonók nagyjából már felszerelve, de legalábbis rendbe téve várják, hogy működésbe léphessenek.

Bálint Kinga Katalin

Péter Beáta

2015. november 23., 09:552015. november 23., 09:55

A nyár folyamán a meglévők mellé egy újabb hóágyút üzemeltek be a gyimesi sípályáknál. A főút mellett található két pályán egy csákányos és egy tányéros felvonó található. A 700 és a 650 méteres pályák mellett egy hópánkópálya is van, ugyanakkor egy korcsolyapályát is szeretnének működtetni itt. „A tavaly is volt érdeklődő, csak kevés volt a hó. De igyekeztünk pótolni hóágyúkkal. Most az új fejlesztéseknek köszönhetően több hóágyuval vagyunk felszerelve” – mondta Bodor Áron, a gyimesi sípályák tulajdonosa.

Már a tavaly jó minőségű pályát tudtak biztosítani Piricskén, a mostani szezonra egy nagy teljesítményű hóágyút vásároltak. A háromszáz méter hosszú pálya kezdőknek ajánlott, tányéros felvonóval rendelkezik, lehetőség van nappali és esti sízésre is – tudtuk meg Jánó Elődtől, a piricskei Hegyi Pihenő menedzserétől. „Az új hóágyú a nagymértékű fejlesztésünk, a többi már a tavaly is megvolt.”

„Várjuk a minél hidegebb időt, hogy tudjuk beindítani a hóágyúkat” – ezt a csíksomlyói sípályák üzemeltetője, Burján László válaszolta arra a kérdésünkre, hogy fel vannak-e készülve a közelgő síszezonra. Csíksomlyón egyébként két pálya is van, egy meredekebb, négyszáz méter hosszú a haladóknak, és egy 900 méter hosszú kezdőknek való pálya.

Készülnek már a szezonra a hargitafürdői Csipike-pálya üzemeltetői is. A 300 méter hosszú pályánál nem történt nagyobb befektetés a tavalyi szezon óta, de jó minőségű tereppel tudják fogadni a vendégeket. „A javításokat most végezzük, a hóágyúkat előkészítjük, leellenőrzünk mindent, hogy működőképes-e”– közölte Both Csaba ügyvezető.

A napokban írják alá a szerződést egy csíkszeredai vállalkozóval a Tusnádfürdői Turisztikai Egyesület képviselői, ugyanis az egyesület tulajdonában van a tusnádfürdői sípálya. Az 500 méter hosszú, hóágyúval felszerelt pálya tetejére tányéros felvonóval juthatnak fel a sízők. „Reméljük, hogy az üzemeltetőnek köszönhetően még jobban fog működni, mint eddig. Most már tudjuk, mire képes, fel vagyunk készülve a téli szezonra. A vállalkozó ígérete szerint még egy hóágyút fog beüzemelni, amely jobb minőségű pályát biztosít, és ha az időjárási viszonyok is engedik, hamarabb is elkezdik működtetni a pályát” – mutatott rá Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere, a turisztikai egyesület tagja.

A hargitafürdői Kossuth- és Miklós-pályának a tulajdonosa, a csíkcsicsói közbirtokosság a nyáron nagy befektetéseket eszközölt, ettől a szezontól ugyanis a közbirtokosság működteti ezeket a pályákat. Több alkalommal is kerestük a közbirtokosság elnökét, ő viszont nem tartotta fontosnak, hogy beszámoljon a beruházásokról.

December közepére saccolják a síszezon kezdetét az udvarhelyszéki sípályák működtetői, ám gőzerővel készülnek arra az esetre is, hogy ha az időjárás megengedi, hamarabb nyithassanak – derült ki az üzemeltetőkkel folytatott beszélgetésből.

A Bucsin-tetőn a Havas Bucsin és a Bogdán vezetői is leghamarabb jövő hónap közepére jósolják a síszezon kezdetét. A Havas Bucsinon nincs hóágyú, így ott jobban várják a csapadékot, mint a Bogdánon, ahol – mint Székely Béla tulajdonos elmondta – kellően alacsony hőmérséklet esetén mesterséges havat is előállítanak. Az esetleges korábbi lehűlésre is készülnek már: a Havas Bucsinon egyéb szükséges munkálatok mellett felszerelték a nyári időszakra leszedhető felvonókat, a Bogdánon pedig szintén elvégezték a karbantartást, és folyamatban van az idei szezonra szóló engedélyek beszerzése.

Két új hóágyúval bővült a Madarasi Hargita Síközpont rendszere – ismertette Magyari Tekla szóvivő. Hozzáfűzte, lecserélték a beléptetőrendszert, a felvonókhoz vezető kapukat, ezenkívül belső fejlesztéseket végeztek – mindezek révén korszerűbb, minőségibb szolgáltatást nyújthatnak négy sípályájukon, illetve a hódeszkások számára kialakított parkban. A hegyen is december közepére jósolják a szezon kezdetét – a szóvivő elmondta, ott is havazott már korábban, ám az időjárási viszonyok még nem teszik lehetővé a hóágyúzást, a sízést.

A Hargitán azonban történtek még változások: a látogatók az idei síszezonban (várhatóan már karácsony és szilveszter között) egy teljességgel megújult Madarasi Menedékházba térhetnek be melegedni. Mint a vezetőség részéről Pădurean Sándor elmondta, a menedékházban teljes körű külső és belső felújítást végeztek – a menedékház tehát a padlótól a tetőzetig megújult.

Javában készül a szezonra, mely időszakra alkalmazottai körét is bővítené a homoródfürdői Lobogó Szabadidőközpont vezetősége – ismertette Benedek Lukács tulajdonos. Noha a borvízforrások hazájában még nem hullott hó, a felvonók nemsokára készen állnak a beüzemelésre, és a pálya alsó részén kialakult mélyedéseket is sikerült feltölteni, füvesíteni – tudtuk meg. A munkaerőhiány azonban rányomja bélyegét a szolgáltatás minőségére – fejtette ki a cégvezető, kijelentését általánosítva a térségre. Mint ismertette, a kevés alkalmazottat sem lehet leterhelni, az „utánpótlás”, a fiatal munkakereső pedig a legritkább esetben hajlandó csákányt adogatni, pályát takarítani, taposni vagy szánt vezetni. Ehelyett inkább külföldre mennek azok, akik képesek jól teljesíteni a feladatukat – osztotta meg tapasztalatait. Továbbá nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a nagyobb síközpontok nem csatlakoztak a közös bérletrendszerhez, amellyel kapcsolatban jó tapasztalatai vannak, és amely véleménye szerint hozzájárulna ahhoz, hogy az ide látogatókat minél hosszabb időre a térségben marasztalják a szolgáltatók. A közös síbérlet idén – a tavalyihoz hasonlóan – a két bucsini, a homoródfürdői, illetve a gyergyócsomafalvi pályára érvényes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!