Felkészültek a szolgáltatók az egészségügyi kártyák fogadására

Felkészültek a szolgáltatók az egészségügyi kártyák fogadására

Hargita megyében az orvosok, gyógyszertárak többsége megvásárolta az egészségügyi kártyák használatához szükséges leolvasókat, a biztosított személyek pedig, akik a posta által nem kapták meg a kártyájukat, folyamatosan veszik át azokat az egészségbiztosító pénztárnál.

R. Kiss Edit

2015. január 27., 11:202015. január 27., 11:20

Nincsenek sorok, mint más megyékben, de folyamatosan érkeznek a biztosítottak a kártyájukért – mondta érdeklődésünkre Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár vezetője. Amint arról beszámoltunk, a pénztárnál vehetik fel kártyáikat azok, akiknek a posta ezt nem tudta valamilyen okból kézbesíteni, vagy valamiért nem állították ki még ezt a számukra. Többnyire személyesen mennek be a kártyákért a biztosítottak, de van, aki másnak viszi el a kártyát. Ebben az esetben egy nyilatkozatot kell kitölteni a pénztárnál. Duda Tihamér azt mondta, bár a háziorvosok testületileg nem vállalták fel a posta által nem kézbesített kártyák kiosztását, van néhány orvos, aki jelezte, ő elvinné a páciensei számára azokat. Általában a megyeszékhelytől távolabbi településeken dolgozó orvosok vállalták ezt. A posta által a pénztárhoz visszavitt 5382 kártya közül múlt hétig 310-et vettek fel tulajdonosaik.

Arra kérik az egészségbiztosítással rendelkező, de egészségügyi kártyát még nem kapott személyeket, hogy érdeklődjenek, jelentkezzenek az egészségbiztosító pénztárnál. Ez érvényes azokra is, akik az elmúlt hónapokban töltötték be a 18. életévüket. A pénztár csíkszeredai, Jégpálya utca 3. szám alatti székhelyén kedden és csütörtökön 8.30 és 15 óra, szerdán 8.30 és 16.30 óra, pénteken pedig 8.30 és 13 óra között lehet érdeklődni, illetve átvenni az egészségügyi kártyákat. Tájékoztatás igényelhető a 0266-310 260-as és a 0266-310 311-es telefonszámokon, a 127-es melléken, illetve a cardsanatate@cashr.ro e-mail címen is.

Az egészségügyi kártyák alkalmazása az Országos Egészségbiztosító Pénztár vezetőjének korábbi nyilatkozata szerint február elsejétől lesz kötelező.. Duda Tihamér azt mondta, ők ahhoz tartják magukat, hogy február elsejétől be kell vezetni az új rendszert. Ez egy ideig a jelenlegivel párhuzamosan fog működni, a megyei egészségbiztosító pénztár vezetője szerint valószínűleg az új szolgáltatói szerződések tavasszal esedékes aláírásáig.

A kártyák leolvasásához szükséges eszközöket a megyében dolgozó egészségügyi szolgáltatók túlnyomó többsége már beszerezte – közölte Duda Tihamér. Kifejtette, 366 szolgáltatóval állnak szerződésben, ez azonban nem azt jelenti, hogy ennyi leolvasót kellett a megyében megvenni, hisz a gyógyszertárak egy részének több munkapontja van, és a kórházak is több helyszínre, például a sürgősségre, a járóbeteg-rendelőkbe is kell leolvasókat vásároljanak. A múlt heti összegzés szerint a megyéből már csak 27 fogorvos, 15 szakorvos és a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cégek nem jelezték a pénztárnak, hogy megvásárolták a leolvasókat, a többiek megvették azokat. Duda Tihamértól megtudtuk, a pénztár is több kártyaleolvasót vásárolt. Ők két célra fogják ezeket használni, egyrészt náluk is el lehet majd végeztetni a kártya aktiválását – az első használat alkalmával a személyes PIN-kód megadását –, másrészt pedig a pénztárnál tudják majd ismét aktiválni a kártyákat abban az esetben, ha valaki háromszor rosszul üti be a kódját, ezért az eszköz lezárul.

Az egészségügyi kártyák azt igazolják, hogy tulajdonosuk rendelkezik egészségbiztosítással. Első használatuk alkalmával kell aktiválni a kártyákat egy egészségügyi szolgáltatónál, így például akkor, amikor legközelebb felkeresi valaki a háziorvosát. Ez alkalommal egy saját kódot is ki kell találni és meg kell adni a kártya használatára. A háziorvos, szakorvos, gyógyszertárak akkor fogják kérni ezt a kártyát, amikor a biztosított valamilyen egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe, például vizsgálatra megy háziorvosához vagy szakorvoshoz, illetve ha ingyenes és ártámogatott gyógyszert igényel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!