Élvonalban az alkoholizmus terén

Élvonalban az alkoholizmus terén

Fotó: Kristó Róbert

Románia a világon az ötödik helyet foglalja el az egy főre eső alkoholfogyasztás szempontjából, egy személyre évente közel 15 liter alkohol jut, az iszákosság pedig majd minden tizedik haláleset előidézője. Székelyföldön sem rózsás a helyzet: egy csíki községben például idén már három fiatal személy hunyt el az alkoholhoz köthető okok miatt.

R. Kiss Edit

2014. november 25., 10:302014. november 25., 10:30

2014. november 26., 23:372014. november 26., 23:37

Súlyos megbetegedéseket okoz és az egyén egészsége mellett a családokat is tönkreteszi az alkoholizmus. Románia a világ élvonalába tartozik az alkoholfogyasztást illetően, a jelenség pedig továbbra is terjedőben van.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) idei, 2010-es és 2012-es adatokra alapozó jelentése szerint 2010-ben világszerte 6,2 liter volt a 15 év feletti népesség egy főre eső alkoholfogyasztása. A szervezet által összeállított világranglista élén többnyire európai, illetve kelet-európai országok vannak, Magyarország például a nyolcadik helyet foglalja el a tiszta alkoholra átszámítva 13,3 liter egy főre jutó fogyasztással. A legiszákosabb ország 17,5 literrel Fehéroroszország. Románia az ötödik helyen áll, a WHO-jelentés szerint az országban a 15 év fölött lakosság átlagosan 14,4 liter tiszta alkoholt ivott meg 2010-ben.

Alkohol és halálesetek

A WHO szerint 2012-ben 3,3 millió ember vesztette életét az alkohollal összefüggésbe hozható okok miatt. Romániában a halálesetek 8,9 százaléka – közel minden tizedik – állt kapcsolatban az alkohollal, ez világszerte a 11. legmagasabb arány. A szervezet adatai szerint 2012-ben a Romániában májcirrózisban elhunyt férfiak 77,8 százaléka és a nők 60,6 százaléka ivott, a közúti balesetek nyomán bekövetkezett haláleseteknél pedig a férfiaknál 27,4 százalékban, a nőknél 7,8 százalékban volt kiváltó tényező az alkoholfogyasztás.

Kis közösség, ijesztő számok

Az országosan nagy számok a kisebb közösségek szintjén is nagyok, az alkoholfogyasztás problémájának elterjedtségét jól jelzi, ha egy alig kétezres közösségben egy év alatt több ember halála köthető az alkoholfogyasztáshoz. A fiatalok elhalálozási okai között vezető helyen áll az alkohol – mondta megkeresésünkre Sztojka Tamás kászonaltízi háziorvos. Harminchat éve dolgozik a községben, és úgy látja, az elmúlt évtizedekben csak sokasodtak az alkohol által okozott problémák. Számszerűsítette: a mintegy kétezres közösségben, amelynek orvosa, évente két-három ember hal meg 65 évnél fiatalabb korban, ezek halála pedig többnyire az alkohol miatt következik be.

„Ebben az évben már három olyan ember hunyt el, akinek a halála az alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható. És ez körülbelül minden évben hasonló. Szívinfarktus miatt például 65 év alatt idén senki sem halt meg.”

Súlyos egészségromboló hatás

„Az alkoholfogyasztás elősegítője és okozója számos megbetegedésnek, például nagyon sok a krónikus májbeteg, a krónikus gyomorbeteg, gyakori a hasnyálmirigy-betegség, a gyulladásos megbetegedés és ezek közül gyakran több is jelen van ugyanazon egyénnél” – sorolta fel Sztojka Tamás. Hozzátette, gyakori, hogy a végtagfájdalomra panaszkodók gondjainak hátterében is alkoholfogyasztás áll, és a Székelyföldön nagyon elterjedt magas vérnyomás kialakuláshoz is hozzájárul a poharazgatás.

A rendszeres napi egy-két pohár pálinka hatása az orvos szerint lehet, hogy hosszú távon még rosszabb, mint a ritkán előforduló lerészegedés. Az alkoholfogyasztás egyik legfontosabb hatását jelentik ugyanakkor a magatartászavarok, amelyek miatt a családok szétesnek vagy létre sem jönnek – mutatott rá. A nők alkoholfogyasztása kapcsán úgy látja, hogy sok köztük is a rendszeres alkoholfogyasztó. A háziorvos még két veszélyes jelenségre felhívta a figyelmet: gyakran az út szélén árusítanak olcsón alkoholt, és ellenőrizhetetlen, hogy az az ital mit tartalmaz, ugyanakkor szintén gyakori, hogy a segélyből élők nagy része alkoholt vásárol a támogatás összegéből.

Az alkoholizmus betegség

„Társadalmi szinten az alkoholizmushoz kötött szégyenérzet nagy probléma. Mert ahhoz, hogy valakivel el tudjunk kezdeni dolgozni, ő egyszer át kell rágja magát a saját szégyenérzetén, hogy egyáltalán segítséget kérjen. Ez nagyon nehezen megy, az alkoholistákat megbélyegzik, elítélik. Az emberek nagy része nem fogja fel, hogy ez betegség” – hangsúlyozta Borota Gábor, a Gyulafehérvári Caritas által szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak működtetett KI-ÚT elnevezésű konzultációs program Csíkszeredában dolgozó pszichológusa.

Rámutatott, furcsa kettősség áll fenn, hisz elfogadott, ha valaki iszik egy-két pohár pálinkát, de az, ha valaki alkoholista, már szégyen. „Nagyon nagy gond, hogy különösen itt Székelyföldön ennyire része a kultúrának az ivás. Ez egy nagyon egészségtelen állapot, ennek révén a gyermekekhez az az üzenet jut el, hogy ha két tányért összeütnek, inni kell, ha két ember találkozik, inni kell, állandóan inni kell” – mutatott rá.

Megszűnik a család, helyette a pokol marad

Nagyon sokrétű problémák jelentkeznek, ha a családban alkoholista van – mondta a szakember. „Amit általánosan el lehet mondani, hogy a családot eluralja a szégyenérzet, elszigetelődik a környezetétől, ezen belül pedig elszigetelődnek egymástól a családtagok. A család mint olyan lényegében megszűnik, helyette marad a pokol, a félelem, a harag, az indulatok egymással szemben, a kommunikációhiány, vagy ha van is kommunikáció, akkor az többnyire veszekedés. Elvész a biztonságérzet, a szeretet, amely már csak ritka pillanatokban tud jelentkezni” – mutatta be Borota Gábor. Hozzátette, gyakori az erőszak is, hisz részegen oldódnak a gátlások.

A pszichológus hangsúlyozta, az alkoholizmus az a betegség, amelynek nemcsak a beteg, hanem az egész család megfizeti az árát. Ugyanakkor ha az alkoholista elindul a gyógyulás útján, akkor abban is részt kell vennie az egész családnak. „A hozzátartozók is részesei a problémának, nekik is szükségük van arra, hogy változtassanak. Nemcsak az alkoholistának van szüksége gyógyulásra és változásra, hanem a feleségnek, férjnek, gyermeknek is” – szögezte le.

Feladja a személyiségét a gyermek

A szenvedélybeteg családjában felnövő gyermekek is nagy árat fizetnek a szülő vagy szülők betegségéért. A pszichológus kifejtette, előfordul, hogy ezek a gyermekek felnőttként kell éljenek vagy például beteges szerepeket vesznek fel a családtagok problémája miatt. A szakirodalom a „bohóc”, a „bűnbak”, a „láthatatlan” és a „hős” szerepeként nevezi meg ezeket, például a gyermek hősiesen teljesít, így próbálja a család egységét fenntartani, a „bűnbak” azzal tereli el a figyelmet az alkoholizmusról, hogy folyamatosan bajba keveredik, és így a szülők ezzel kell foglalkozzanak, a „láthatatlan” gyermek fantáziavilágba menekül és otthon próbál úgy tenni, mintha ott sem lenne, a „bohóc” pedig állandó viccelődéssel próbálja elterelni a figyelmet a gondokról – fejtette ki. Ezekért a szerepekért a gyermekek súlyos árat fizetnek, hisz a saját személyiségük így nem tud kibontakozni, fejlődni.

Későn kérnek segítséget

Az alkoholisták többnyire nem kérnek segítséget addig, amíg annyi fájdalom, kudarc nem éri őket, hogy már nem tudják elviselni – mondta a pszichológus. Rámutatott, személyfüggő, hogy kinek mennyi az a veszteség, amit már soknak tart és úgy dönt, meg akar gyógyulni. „Van, akinek már elég az, ha látja a félelmet a gyereke szemében, de van, aki akkor sem indul el ezen az úton, ha a családja elhagyta, elveszítette az otthonát, a munkáját és semmije nincs. Azt szokták mondani, hogy amikor már jobban fáj alkoholistának lenni, mint megváltozni, akkor fog a beteg segítséget kérni.”

Van támasz a gyógyuláshoz

Ha az alkoholista úgy dönt, felvállalja a betegségét és meg akar gyógyulni, akkor tud segítséget kérni ehhez. Több civil szervezet működtet foglalkozásokat számukra, például a Caritas programjába is bármikor be lehet kapcsolódni. „Mi Csíkszeredában minden hétfőn este héttől találkozunk a Caritas Petőfi utcai székhelyén. Semmi különösebb nem szükséges, bárki idejöhet, bekapcsolódhat a csoportba. A plébániákon, a kórházban is vannak szórólapjaink, lehet hallani rólunk. Az, hogy kinek mire van szüksége a józanodáshoz, milyen programokon tudjuk segíteni, kiderül az első beszélgetéseken. Az elindulás tehát egy telefonhívás vagy egész egyszerűen idejöhetnek” – vázolta Borota Gábor.

Úgy látja, a kijózanodás egyeseknek hónapokba, másoknak évekbe telik. Van, aki visszaesik, de van kijózanodott alkoholista is, aki feleségével, gyermekével együtt indult el a gyógyulás útján. A pszichológus leszögezte, van esély a kijózanodásra, bár ez nagyon sok munkával jár, hosszú idő és sok türelem szükséges hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM