Húsvét másodnapján általában a huszonéves legények szoktak fazekazni, néha az ifjú házas férfiak is bekapcsolódnak, de lányok vagy gyerekek nem játsszák, mert túl veszélyes.

Labdadobálással választották ki a fazékütőt

„Régente egy már nem használatos cserépedényt kerestek, olyat, amiben a töltött káposztát főzték. Először körbeálltak és egy labdát dobtak kézről kézre, aki leejtette, az lett a fazékütő. Neki elkötötték a szemét, és kezébe adtak egy hosszú mogyorófa botot, a »pattantyút«, amivel a zajokra figyelve csapkodott. A többiek kövecskéket vettek a kezükbe, azzal kocogtatták a cserépedényt, és dobigálták egymásnak. Néha letették a földre, ott kopogtatva meg a fazekat, persze utána futni kellett, mert nem volt kellemes ütést kapni a pattantyútól” – részletezte a játékot Karda László, aki 2009-ben saját bőrén tapasztalta a botütés fájdalmát. Nagy tér kellett a fazekazásnak, általában az utcán vagy egy nagyobb kertben játszották.

Manapság egy rossz veder helyettesíti a fazekat

Régen addig fazekaztak, amíg találtak a forgalomból már kivont cserépfazekat – tudtuk meg a kultúrigazgatótól. Hozzátette, újabban nem cserépedénnyel, hanem rossz pléhvederrel szokták a fazekazást játszani, a főzésben használatos égetett agyagedények ugyanis eltűnőben vannak, a díszkerámiák meg sokba kerülnének. Karda úgy vélte, hogy a játék ettől megőrizte izgalmasságát. Szerinte a fazekazás lényege, hogy a legények az ügyességüket bizonyítsák, talán arra is szolgált ez a játék, hogy a fiatalok megőrizzék a józanságukat, ne fogyasszanak túl sok alkoholt a locsolás során. Nekünk is főként vederrel játszották el fazekazást, a fotósunknak néha kiáltva kellett jeleznie, hogy hol tartózkodik, nehogy reá is sózzon egyet a pattantyús.

A jelképeket is firtattuk

Mint ahogy Karda László sem, az ott levő fazekazást fiatal korában játszó Márton bácsi sem tudta, hogy mit jelképezhet ez a játék. Nem sikerült kideríteni tőlük, hogy miért csak húsvét másodnapján játsszák, így magyarázatért Balázs Lajos egyetemi docenshez, néprajzkutatóhoz fordultunk, akinek kutatási területe Csíkszentdomokos. A néprajzkutató kiemelte, ő főként a sorsfordulókhoz (születés, házasság, halál) kötődő szokásokat kutatja ebben a községben, továbbá a nemiséghez kötődő népi kultúrával foglalkozik, a naptári ünnepek rítusai nem tartoznak a szakterületéhez, de szerinte léteznek a szokásokban olyan hasonlóságok, amelyek alapján arra is lehet következtetni, hogy milyen jelentéstartalmat hordozhat a fazekazás.

A lovazás is fazéktöréssel végződik

Balázs Lajos kifejtette: egykor a lakodalmas rítusokhoz, a perec kikéréséhez tartozott a lovazás vagy cigányozás. Az esküvőt követő nap ment el a vőlegény násznépe zeneszóval a lakodalmi perecet kikérni a násznagytól, amely egy karácsonyfa nagyságú feldíszített fiatal fenyő volt. Mikor odaértek a násznagy portájához, nem engedték be őket a kapun, amíg meg nem történt a lóvásár. „Néhány legény beöltözik cigánynak és egy leányt lónak öltöztetnek, fejére cserépfazekat kötnek és egy vásárjelenetet adnak elő. A ló gazdája alkudozik a lóért, mivel nem jön létre az üzlet, nem adják meg a kért árat, egy bottal leüti az állatot, vagyis eltöri a fazekat a leány fején, aki összecsuklik. A legény meg is »nyúzza« a lovat, vagyis a leányról leveszi a zekét, aki ezt követően talpra ugrik. A leendő rokonság udvarba való befogadási előjátéka volt ez a rítus. Bernáth Béla értelmezése nyomán én is úgy tartom, hogy a fazék és bármilyen edény a női szeméremtest jelképe, ahogy a rúd és minden hozzá hasonló a férfi nemi szervének felel meg. Gyakorlatilag a rúddal való fazéktörés a nemi aktusnak a lejátszása, a fazék eltörése a lakodalmi játékban a menyasszony szüzességének az elvesztését jelenthette, vagyis a leány életében bekövetkező sorsfordulást jelenítette meg. A ló összeesik és felugrik, tehát újjászületik, más lénnyé válik, a lányból asszony lesz” – fedte fel a jelképek értelmét Balázs Lajos.

A nagyböjt lezárulását jelképezheti a fazekazás

Balázs Lajos szerint jelentős hosszúságú volt a böjt időszaka, és a lejártát, a befejeződését valahogy meg kell jeleníteni. Ebben a kontextusban találhatták ki a fazékütést. „Sajátos és nagyon gazdag a népi kultúra esztétikája, mindig igyekeztek valaminek a befejeztét és az új kezdetét megjeleníteni. Ahogy a népdalokból is beépítődnek egyes sorok, fordulatok más-más énekekbe, szövegkörnyezetbe, úgy a szokásokban is találkozhatunk ugyanolyan rítuselemekkel, amelyek mindenhol ugyanazt a jelentéstartalmat hordozzák” – összegzett a néprajzkutató.