Értékelik az állatorvosok tevékenységét

Értékelik az állatorvosok tevékenységét

Fotó: Kristó Róbert

Jövő hónap végén járnak le azok a koncessziós szerződések, amelyeket 1999-ben kötött meg az állatorvosokkal a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság. Az új szerződésekre e hónap végéig kell letenniük szándéknyilatkozataikat az érintetteknek, az aláírásra augusztusban kerül sor, ám csak abban az esetben, ha a jelentkező eddigi munkáját és teljesítményét pozitívan értékeli az igazgatóság.

Rédai Botond

2014. július 17., 15:562014. július 17., 15:56

2014. július 17., 16:172014. július 17., 16:17

„Az állatorvosoknak július 31-ig kell letenniük egy nyilatkozatot, amelyben bizonyos vállalásokat is tesznek” – ismertette Ladó Zsolt. Az állat-egészségügyi hatóság igazgatója elmondta, ezt követően augusztus folyamán kiértékelik az orvosok eddigi tevékenységét. Aki pozitív elbírálásban részesül, azzal megkötik a hét és fél évre szóló koncessziós szerződést. Amennyiben lesz olyan körzet, ahol nem találják megfelelőnek az állatorvos által végzett munkát, ott úgynevezett licit alapján dől majd el, ki láthatja el ezt a feladatot.

„Aki állta a sarat, és jól végezte a feladatát, azzal új szerződést kötünk. Aki nem felelt meg az elvárásoknak, az elveszti pozícióját. A jelenlegi szerződések augusztus 31-én járnak le. Úgy kell lépnünk, hogy legyen folyamatos az állatorvosi ellátás, az állattartókra nem szabad kihasson ez a folyamat” – magyarázta az igazgató.

Lesz két állatorvossal ellátott körzet is

Lesznek olyan települések, ahol új kiírásokra kerül sor – jelezte Ladó, arról viszont egyelőre nem kívánt nyilatkozni, mely községek esetében fordulhat ez elő. Annyit még hozzátett, a kiírások feltételeinek rögzítése még tárgyalás alatt van, egy július végi konferencián hoznak végső döntést ezzel kapcsolatban.

Az intézményvezető kiemelte, az új szerződéskötések során mindenképpen arra törekednek, hogy a nagyobb körzetekben legalább két állatorvos láthassa el a feladatokat. Itt főleg azok a települések jöhetnek szóba, amelyek a 2000-es években önállósodtak.

Az intézményvezető már korábban elismerte, vannak olyan körzetek, amelyekben nehézkes átfogni a tevékenységet. Ezt figyelembe szeretnék venni az új szerződések megkötésekor. Ugyanakkor már azért sem mellékes, hogyan szervezi meg ezt a tevékenységet az igazgatóság, mert az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt az állatorvosok munkamennyisége. Ennek oka, hogy az elmúlt három évben nagymértékben szaporodott az állatállomány a megyében. Szarvasmarha esetében három év alatt 68 ezerről mintegy 88 ezerre, juhoknál pedig ugyanebben az időintervallumban 180 ezerről körülbelül 220 ezerre nőtt az állatlétszám.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!