Elkezdik az új ellátóvezeték építését

Elkezdik az új ellátóvezeték építését

Fotó: Veres Nándor

Elkezdik a szépvízi víztározóból az ivóvizet Csíkszeredába eljuttató új vezeték építését, illetve a szépvízi vízmű felújítását még ebben az évben. Ez a legnagyobb, 43 millió 456 ezer lej értékű beruházás a Hargita megyei víz- és szennyvízhálózatok felújítását és bővítését célzó projekt keretében, amelyet a Harvíz Rt. bonyolít le az Európai Unió Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programjának támogatásával.

Kovács Attila

2014. szeptember 02., 18:552014. szeptember 02., 18:55

Mint Oláh Sándor, a Harvíz Rt. projektfelelőse tájékoztatott, a szépvízi vízház felújítása is megkezdődik, kicserélik a tetőszerkezetet és a nyílászárókat. Ugyancsak elkezdik az ellátóvezeték cseréjét, várhatóan amíg az időjárási viszonyok lehetővé teszik, az összesen 16,5 kilométeres fővezetékből 5 kilométer is elkészülhet. A hideg idő beálltával a szépvízi vízmű belső javítását, korszerűsítését végzik. A fővállalkozó Solel Boneh International Romania Kft. leadta az általa készített terveket, jelenleg ezek elbírálása, illetve jóváhagyása van folyamatban – közölte Oláh Sándor.

Jövő novemberben kell végezni

A kivitelezési szerződést idén májusban írták alá, de közel egy évig óvások és perek hátráltatták a beruházás megkezdését. Tavaly júniusban egyszer már szerződést kötöttek a nyertes céggel, de  korábban a közbeszerzési eljáráson indult másik cégtársulás óvást nyújtott be az eredmény ellen, majd ennek elutasítása után pert indított, és a kereset elfogadása után a szerződést fel kellett bontani. Az árajánlatokat újraértékelték, azonos eredménnyel. A beruházás a csíkszeredai, Nagy Laji-dombján található, valamint a pálfalvi víztartályok felújítására is vonatkozik, de tartalmazza több új vezeték és víztartály építését is. A kivitelezési szerződés határideje 2015. november 14., egyelőre nincs arra utaló jel, hogy ne lehetne addig befejezni – mondta az illetékes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!