Székelyhon.ro
2017. január 19., csütörtök; Ma Sára, Márió napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Youtube csatorna Google +1 oldal

Egyesek spóroltak, mások a pénzek elköltésére törekedtek

Kömény Kamilla | 2016.12.29. [12:21] | Utolsó módosítás: 2016.12.29. [12:28]

Az év vége előtt arról érdeklődtünk a csíkszéki polgármesterektől, hogy az év elején rendelkezésükre bocsájtott költségvetéseket hogyan tudták beosztani, szükségük volt-e kiegészítésre, és hogyan zárják az esztendőt pénzügyi szempontból.

gyimes vn 012_bGyimesfelsőlok önkormányzata idén tudott spórolni

Az előző két év nehézségei után idén egy megfelelő költségvetéssel kezdhette munkáját a madéfalvi önkormányzat. Szentes Csaba – tisztségéből felmentett – polgármester elmondta, az év végére sikerült a tavasszal betervezetteket megvalósítani, a költségvetést kiegészíteni, pályázati pénzekkel megtöbbszörözni.

A pénzügy által leosztott érték kedvező volt számukra, a kormány Helyi Fejlesztési Programja (PNDL) révén is tudtak pénzt lehívni a központi költségvetésből, emellett Hargita Megye Tanácsa által leosztott költségvetés-kiegészítések is segítettek a boldogulásban. Legutóbb például az összegyűlt 90 napnál régebbi számlák kifizetéséhez kaptak jelentős segítséget a megyei önkormányzattól – emlékeztetett Szentes. Kérdésünkre azt is kifejtette, a kormánytól végül kiegészítésként megkapták azt a pénzt is, amit a szociális osztály, beteggondozók személyi költségeire kifizetett az önkormányzat. A napokban zajlanak az utolsó kifizetések, Szentes Csaba meglátása szerint összességében pénzügyileg egy jó évet zártak. Mint megtudtuk, spórolni nem szoktak, és nem is akarnak, céljuk inkább az, hogy a kapott és lehívott pénzeket mind elköltsék, ne kelljen visszaadniuk belőle.

Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere kifejtette, a korábbi vezetőségtől átvett költségvetést kénytelenek voltak az év folyamán szükség szerint módosítgatni. A fejlesztési résznél például a kultúrotthonok felújítására ugyan el volt különítve egy bizonyos pénzösszeg, de az arra vonatkozó tervek, engedélyek le voltak járva, így azokkal a munkálatokkal nem tudtak előre lépni. Ezeket a pénzeket nem költötték el, így a jövő év elején szeretnék újracsoportosítani.

„A településnek nincsenek kifizetetlen számlái, nem halmoztunk fel adósságot, sőt sikerült visszafizetni a korábban − pályázatok önrészének kifizetése végett − felvett hitelt is. Így a következő évet nem kell adóssággal indítanunk” − mutatott rá. Hozzátette, a költségvetés kiegészítésekből is részesültek az év folyamán, ami segítette munkájukat.

Pap Imre gyimesfelsőloki polgármester arról számolt be, hogy habár az év elején nem állt túl nagy keret a rendelkezésükre, igyekeztek úgy tervezni, hogy mindenre elegendő legyen. Az év második felében költségvetés-kiegészítést is kaptak, amelyet tűzifa beszerzésére, nagyobb értékű számlák kifizetésére és közútjaik telekkönyvezésére fordítottak. „Minden számlánk ki van fizetve, a legutolsó 27-ei is, ebből a szempontból jól zárjuk az évet” − emelte ki a községvezető. Elmondása szerint a betervezetteket sikerült megvalósítaniuk, sőt nem számítottak rá, de a kiegészítések révén az ifjúsági klubház felújítását is megoldották. Sikerült némi pénzt is megtakarítaniuk a költségvetésükből, amelyet jövőben mindenképp felhasználnak majd.

Csíkkozmás Polgármesteri Hivatala a működési költségeik kifizetésére kért és kapott költségvetés-kiegészítést a megyei önkormányzattól – számolt be érdeklődésünkre Szántó László. A polgármester megjegyezte, emellett olyan elmaradásaik is voltak, amelyeket sürgősen kellett megoldaniuk, példaként a két népfürdő – a lázárfalvi Nyírfürdő és a kozmási Sószékfürdő – javítási munkálatait említette. Ezek kivitelezése rövidesen befejeződik és elszámolhatják. „Mondhatjuk, hogy az utolsó száz méteren sikerül egyenesbe kerülni” − fogalmazott az elöljáró. A számlákat ki tudták fizetni, adósságot nem halmoztak fel. Arra vonatkozóan, hogy sikerült-e bizonyos pénzeket megspórolniuk csak az év lezárása után tud adatokkal szolgálni.

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét
1.
A szem
2016.12.30., péntek [11:23]
[Nem ütötte a mércét]
Hozzászólások1