Egyelőre nem készül el a felcsíki ülepítő

Egyelőre nem készül el a felcsíki ülepítő

Fotó: Pinti Attila

Már szinte biztos: idén nem lesz üzemképes a Csíkmadaras határában több éve épülő derítőállomás. Az öt felcsíki községet kiszolgáló létesítmény befejezéséhez ígért 800 ezer lejes kormánytámogatás még nem érkezett meg, és az említett település önkormányzata is szorult helyzetbe került a beruházás során felhalmozott adóssága miatt.

Rédai Botond

2014. november 24., 19:312014. november 24., 19:31

A Felcsík Önkormányzati Fejlesztési Társulás (ADI Felcsík) öt község – Csíkszentdomokos, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Csíkkarcfalva és Csíkszenttamás – bevonásával kormányzati finanszírozásra számítva évekkel ezelőtt hozzálátott a mintegy hétmillió lej értékű felcsíki regionális szennyvízhálózat kiépítéséhez. A beruházás több mint nyolcvan százalékban elkészült, hónapokkal ezelőtt viszont elfogyott a pénz, ezért leálltak a munkálatokkal. A települések összesen 928 ezer lejes tartozást halmoztak fel a kivitelező felé, ennek nagy részét törlesztették, egyedül Csíkmadaras maradt 196 ezer lejes adósággal, amit a mai napig nem tudtak kifizetni.

Nem kapnak a visszaosztott pénzekből

„A személyi jövedelemadókból, illetve a hozzáadott-érték adóból (ÁFA) visszaosztott pénzeket zárolta a pénzügy. Ezeket nem használhatjuk az adósságunk törlesztéséig” – tájékoztatott Bíró László. Madaras polgármestere elmondta, így év vége felé nagyon kellemetlenül érinti az önkormányzatot ez a megszorítás. „Nem jött jól ez az intézkedés. Továbbra is várjuk a megyei önkormányzat által megígért segítséget, hiszen ez nemcsak Csíkmadaras problémája, hanem kistérségi kérdés” – mondta az elöljáró.


Még a szerződést sem írták alá

„Nincs haladás az ügyben, még mindig nem írtuk alá a támogatási szerződést. Nem tudjuk, hol akadt el a folyamat” – jelentette ki Ferencz Alajos, Csíkszentdomokos polgármestere, aki az ADI Felcsík soros elnöke is. A településvezető kiemelte, még reménykedik, hogy év végéig legalább a pénzt sikerül lehívni, ám ez is egyre kevésbé látszik megvalósíthatónak. Mint arról beszámoltunk, októberben jelentette be a megyei önkormányzat, hogy a helyi fejlesztéseket célzó kormányprogram (PNDL) révén 800 ezer lejes támogatást kap Csíkszentdomokos, amit az ülepítővel kapcsolatos munkálatokra fordíthatnak.

Nem a megyén múlik

„A felcsíki derítőállomás munkálatainak befejezésére szánt 800 ezer lej átutalása Csíkszentdomokosnak sajnos nem Hargita Megye Tanácsától függ, hanem a kormánytól” – nyilatkozta Borboly Csaba. A megyei önkormányzat elnöke hozzátette, sajnos még nem jutottak el a szerződéskötésig, azonban naponta egyeztetnek a minisztériummal. „Reméljük, sikerül minél hamarabb konkrét eredményeket elérjünk ezzel a beruházással kapcsolatban is” – mondta.


Napok kérdése az adósságok törlesztése

„Madaras adósságával kapcsolatban több átiratot is küldtünk a kormánynak, kérve a segítséget. A csíki községek közül nemcsak Madaras van ilyen helyzetben” – emelte ki Borboly. Elmondása szerint ebben a tekintetben annyi előrelépés történt, hogy a kormány jóváhagyott a sürgősségi alapból 132 millió lejt, amit az ország területi-adminisztratív egységei közt osztanak szét a korábban beérkezett kérések alapján. A konkrét leosztást egy miniszteri rendeletben közlik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!