Bérleti szerződést hosszabbít az ügyészség Csíkszeredában

Bérleti szerződést hosszabbít az ügyészség Csíkszeredában

Fotó: Pinti Attila

Noha ideiglenes jelleggel költözött a Vörösmarty Mihály utcába, néhány évig még maradnia kell a Hargita megyei és csíkszeredai ügyészségnek a bérelt irodaházban. Sem épületet, sem építésre alkalmas területet nem tudnak egyelőre biztosítani a két intézmény számára.

Kovács Attila

2017. január 16., 11:002017. január 16., 11:00

Márciusban jár le az a hároméves átmeneti időszak, ameddig az igazságügyi minisztérium engedélyezte a Hargita megyei és csíkszeredai városi ügyészségnek, hogy ideiglenesen egy Vörösmarty Mihály utcai irodaházban béreljenek székhelyet. Most már az átmeneti időszak meghosszabbítását is jóváhagyták, mert az intézményeknek nincs hová költözniük – tudtuk meg Lucia Airinei megyei főügyésztől. 2014 márciusában azért költöztek oda, mert el kellett hagyniuk az Igazságügyi Palota épületét, ahol a Hargita Megyei Törvényszéknek több felületre volt szüksége.

„Nem változott a helyzet tavaly óta, semmilyen ajánlatot nem kaptunk a helyi hatóságoktól. Kértük a Legfelsőbb Ügyészségtől a bérleti szerződés meghosszabbítását, erre meg is kaptuk a jóváhagyást, mert valahol működnünk kell” – vázolta a helyzetet Airinei. A főügyész hozzátette, az országos közpénzügyi adminisztrációtól is kérték, amennyiben rendelkezésükre áll kihasználatlan irodafelület vagy épület, bocsássák azt rendelkezésükre, de ilyen nem volt.

A bérleti szerződést, várhatóan három évre hosszabbítják meg, de ez sem biztos, hogy elég lesz. „Nem tűnik megoldhatónak a helyzet három éven belül, még akkor sem, ha a helyi tanács telket biztosítana az építkezéshez, mert egy új székház építése hosszú időbe telik, nem tudnák befejezni” – vélekedett a főügyész. A bérleti díjat továbbra is az igazságügyi minisztérium fizeti.

Airinei szerint számukra egy építési telek jelentené a legjobb megoldást, mert egy új épületet az igényeknek megfelelően lehetne felépíteni, de egy meglévő ingatlan átalakítása esetenként nehezebb – olyan ajánlatot kaptak már korábban, amely emiatt nem felelt meg. A főügyész elmondta, egy jó lehetőség lett volna a megyei tanács által felkínált Kossuth Lajos utcai volt mentőszolgálati épület átvétele is, de ennek átadását az egészségügyi minisztérium csak úgy engedélyezné, ha egészségügyi célokra használnák – emiatt a jóváhagyást nem kapták meg. Ez megfelelő lett volna átalakítás után az ügyészség számára, mert központi övezetben helyezkedik el, ezért újabb igénylést nyújtottak be az egészségügyi minisztériumhoz, és erre várják a választ – tudtuk meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!