Bárányt az ünnepi asztalra

Bárányt az ünnepi asztalra

Fotó: Veres Nándor

A tavalyinál olcsóbban, 25 lejért lehet egy kilogramm bárányhúst venni a csíkszeredai zöldségpiacon. A tenyésztők többsége szerdán kezdte kínálni a frissen vágott bárányokat: az árusok szerint egyelőre több volt az érdeklődő, mint a vásárló. Abban reménykednek, hogy nagyobb mennyiségű bárányhúst adhatnak el idén, hiszen ezúttal egyszerre esik a „román és a magyar” húsvét.

Barabás Hajnal

2014. április 16., 20:212014. április 16., 20:21

2014. április 16., 20:372014. április 16., 20:37

Mátyus Zsigmond felsősófalvi gazda az elsők között, már hétfő óta árulja a bárányhúst a csíkszeredai piaccsarnokban. „Egyelőre nem nagy a kereslet, de van még pár nap az ünnepig” – mondta érdeklődésünkre. Hasonlóan nyilatkozott Bodó Mária is, aki szerdán érkezett a Kászonokból, mint mondta, ők leginkább tíz kilós bárányokat kínálnak eladásra.

Olcsóbb, mint tavaly

Tavaly korábban, március végén ünnepeltük a húsvétot, akkor a bárányhús kilójáért akár 28-30 lejt is elkértek a piacon. Szerdán ennél olcsóbban, egységes áron, 25 lejért adta a hús kilóját minden termelő. „Abban reménykedtem, hogy jobb ára lesz a báránynak. Remélem, holnap nagyobb lesz a kereslet, és azt is, hogy nem fog 25 lej alá csökkenni az ára” – reménykedett a kászonjakabfalvi Kelemen István. A fiatal gazda tapasztalata szerint a hét elején inkább az idősek szerzik be a bárányhúst, vagy azok, akiknek el kell utazniuk, ezért fontos, hogy időben megvásárolják. Mások inkább utolsó napra hagyják a vásárlást.

Jobban fogy a félbe vágott bárány

A csíkszeredai piaccsarnok pultjain öt és tizenkét kiló közötti bárányok sorakoztak. A piacra látogatók közül sokan csak nézelődtek. „Majd holnap veszem meg, most csak megnéztem a felhozatalt és az árakat” – jelentette ki egy érdeklődő. Balas Margit, szintén kászonjakabfalvi eladó elmondta, amióta kipakoltak, még csak két bárányt adtak el. „Gondolom, többet el tudunk adni idén, lévén, hogy egybeesik a két húsvét, de egyelőre még kevesen vásároltak. Úgy tapasztaljuk, hogy inkább félbe veszik a bárányt” – részletezte. Egy férfi, aki szintén kettőbe vágott bárányt vásárolt, az öt kiló húsért 130 lejt fizetett. „Nem szoktuk mindig ilyen korán megvenni a bárányt, most így alakult. Sokba kerül, de kell” – fogalmazott a vásárló.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!