2021-ig érvényes a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház akkreditációja

2021-ig érvényes a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház akkreditációja

Fotó: Veres Nándor

Újítások, fejlesztések, illetve a külső alegységek áttelepítésének elkezdése – néhány célkitűzés, amelyet a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsmentje szeretne megvalósítani 2021-ig.

Molnár Rajmond

2017. március 01., 21:342017. március 01., 21:34

Noha már 2015 novemberében megkapta az akkreditációt a megyei sürgősségi kórház, az ezt igazoló bizonylat csak a napokban érkezett meg az egészségügyi intézményhez. Eszerint a kórház ötéves időtartamra (2016. április 5-től 2021. április 4-ig) kapta meg az érvényes akkreditációt, ezt követően pedig újra felmérik az intézmény állapotát – számolt be érdeklődésünkre Demeter Ferenc kórházmenedzser. Elmondta, a bizonylat szerint 80,69 százalékban teljesítették az akkreditációhoz szükséges kritériumokat, amely kifejezetten jó aránynak számít.

Az intézményvezetőtől arról érdeklődtünk, milyen beruházásokra, fejlesztésekre lehet számítani a jelenlegi, 2021-ig tartó akkreditációs időszakban. Demeter közölte, a fő irányvonal az, hogy renoválják a felújításra szoruló kórházi részlegeket, illetve elkezdjék az intézmény külső egységeit a sürgősségi kórházhoz közel, a Nagy Laji-dombja köré áttelepíteni. Rámutatott, a csíksomlyói fertőző és tüdőgyógyászati osztályt a csíkszeredai járóbeteg rendelőintézet (poliklinika) épületébe költöztetnék, ahol egyebek mellett egy kórházhoz tartozó laboratóriumot is kialakítanának. Mint mondta, erre a célra készül jelenleg egy pályázat, amely részben európai uniós, részben pedig helyi pénzalapokat céloz meg, de az egészségügyi minisztérium finanszírozására is számítanak.

„Fontos továbbá a szakmai és személyzeti struktúra fejlesztése, azaz új orvosszakmákat behozni, amelyekre szüksége van a környékbeli lakosságnak, illetve továbbképzéseket biztosítani az alkalmazottaknak. Ezek mellett pedig megfelelőbbé tenni a kórházat egészségügyi és betegkörforgási szempontból, illetve a páciensek igényei és szükségletei szerint” – fogalmazott Demeter Ferenc. Hozzátette, mindezek mellet energetikailag is fejlesztenék a kórházat, azzal a céllal, hogy megújuló energiaforrásokat is fel tudjanak használni a jövőben.

Arról is érdeklődtünk, hogy az elmúlt öt évben milyen főbb fejlesztéseket sikerült véghezvinni az intézményben. „Személyzetileg nagyot fejlődtünk: ez idő alatt több mint negyven fiatal orvos érkezett a kórházunkba. Új orvosi szakmákat is sikerült behozni, mint például idegsebészet, szájsebészet. Ezek mellett strukturális fejlesztéseket is véghezvittünk, a kórházi osztályok felújítása révén” – válaszolt kérdésünkre a kórházmenedzser. Az akkreditációval kapcsolatban megjegyezte, nagy erőfeszítés volt, és köszönettel tartozik az alkalmazottaknak, akik gyakran munkaidőn túl is hajlandóak voltak dolgozni a felmérési folyamat alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!